Remek idény lehetett volna

2020.05.15. 18:03

A Kanizsa Sörgyár SE asztaliteniszezői sajnálják a bajnokságok lezárását

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet keresztülhúzta a Kanizsa Sörgyár SE asztalitenisz szakosztályának számításait is. Pedig a 2019/2020-as bajnoki idényben indították eddig a legtöbb, összesen hat együttest, melyek szépen is teljesítettek a különféle bajnokságokban.

Benedek Bálint

A Jakabfi Imre csapatvezető által irányított egyesület női csapata az NB I Észak-Nyugati csoportjában szerepelt, az első számú férfiegyüttes az NB II Dél-Nyugati mezőnyében volt érdekelt, a férfi kettes gárda az NB III Dél-Dunántúli csoportjában vitézkedett, három további férfi különítmény pedig a megyei bajnokságban játszott. Az együttesek szinte mindegyike dobogón állt, illetve harcban volt valamilyen színű éremért abban a pillanatban, amikor a járványügyi veszélyhelyzet megálljt parancsolt a vetélkedéseknek.

– Egyedül a lányoknál van végeredmény – árulta el Jakabfi Imre. – Veretlenül, sőt, nyolc győzelemmel, pontveszteség nélkül megnyerte női csapatunk a csoportját. Esélyünk volt, illetve lett volna az összevont női NB I-es bajnoki címre is. Az eredeti tervek szerint májusban rendezte volna meg a szövetség az osztály négy csoportgyőztesének (vagy az első két-két helyezetteknek) a rájátszást, amely döntött volna az NB I-es bajnoki címről. Nagyon erős győzelmi esélyekkel indulhattunk volna a rájátszásban, de a szövetség elnöksége csütörtöki ülésén úgy határozott, hogy lezárja a csapatbajnokságokat, anélkül, hogy végeredményt hirdetne. Jelen állás szerint egyedül az élvonalban, vagyis az Extraligában rendeznek majd négyes döntőt, a nőknél és a férfiaknál is.

A Sörgyár első számú férficsapata bombaerős NB II-es csoportban harcolt, melynek során a fővárosi High Life és a Dunaújvárosi Főiskola mögött a harmadik helyet célozta meg. Ezt a sorozatot a zárás előtt négy fordulóval rekesztették be, vagyis nem derül már ki, hogy a zalaiak elérték-e volna az áhított dobogót.

– Kettes számú férfi legénységünk újonc volt az NB III-ban, a célt számukra a biztos bennmaradás jelentette – folytatta a csapatvezető. – Az őszt ennek megfelelő helyen zárták. Elsősorban tehetséges, saját nevelésű fiataljaink szerepeltek itt, akik rutinos játékosainkkal egészültek ki. Illetve kihasználtuk, hogy a férfi bajnokságban nők is játszhattak. A hátralévő fordulók során talán az 5–6. hely valamelyikére odaérhetett volna az együttes.

Végh Zsuzsanna

A sörgyáriak megyei bajnokságban is remekül álltak, legénységeik a dobogó közelében voltak. Ráadásul a fiataljaik szintén kitűnő eredményekkel büszkélkedhettek, a megyei és a régiós versenyeken is kitettek magukért, ősszel pedig az országos ranglistaversenyen is érmeket szereztek. És ha ez nem lenne elég, ott vannak még a mozgássérült versenyzők, akik szintén számos kitűnő eredményt könyvelhettek el. Az országos bajnokságon csapatban Zborai Gyula és Szerdahelyi Krisztofer első, Balogh Imre pedig harmadik lett, míg egyéniben Zborai második, Szerdahelyi pedig harmadik helyet szerzett.

Mátrai Alexandra

– Kivételesen szép lehetett volna tehát ez az év, hiszen négy csapatunk is ott volt a dobogó közelében – összegzett Jakabfi Imre. – Azóta, hogy a vírus terjedése miatt márciusban felfüggesztették a bajnokságokat, vártuk és reméltük a szövetség döntését a folytatásról, de ez sajnos nem vált valóra. Persze érthető az óvatosság, illetve nem is lett volna egyszerű megszervezni a versenyzést. Mert például edzések tartására az elvi engedély már megvan, de az iskolák nem nyitottak ki, így pedig sem tréningezni nem tudunk, sem a meccseket nem lett volna hol lejátszani. És ez a probléma asztaliteniszben országos szintű, hiszen a legtöbb egyesület nem rendelkezik saját otthonnal, szinte mindegyikük iskolai tornatermekben működik. Most nincs más hátra: kezdjük tervezni a következő bajnoki szezont.

Ezek is érdekelhetik