szeged látogat egerszegre

2019.11.15. 19:37

ZTE KK: győzelemre ítélve

A férfi kosárlabda élvonal 8. fordulójában, szombaton 18 órai kezdettel a Zalakerámia-ZTE KK a Szeged együttesét fogadja. A képlet rém egyszerű: a zalaiaknak nyerniük kell, különben…

Jóna István

A Pécs ellen Zarko Djuric (fehérben) is egészen jó meccset produkált a Zetében Fotó: Pezzetta Umberto

Természetesen Bencze Tamás vezetőedző is kötelezőnek tartja a győzelmet.

– Olyan ellenfél érkezik hozzánk, amely papíron gyengébb nálunk, de a saját önértékelésünk miatt is meg kell nyernünk ezt az összecsapást – fogalmazott a tréner. – Ugyanakkor nem becsüljük le a Szegedet, hiszen az első fordulót leszámítva, amikor a PVSK 30 ponttal verte őket, rendre szoros meccseket játszottak.

A ZTE KK éppen a múlt hétvégén játszott a baranyai alakulattal, és a hazai környezetben 89-86-ra elvesztett összecsapásra visszatekintve Bencze Tamás elmondta: ez a mérkőzés is megmutatta, hogy van erő a csapatban, mely igenis képes koncentrálni és nagy akarással erős ellenféllel szemben is jó meccset játszani.

– A statisztika is mutatja, hogy tízzel több támadásunk volt, mint az ellenfelünknek, ami a védekezésünk és a lepat­tanózásunk fejlődésére is rávilágít – folytatta a zalaiak mestere. – Sajnos a közeli dobásaink hatékonysága nem volt megfelelő ezúttal, és a hajrában elkövetett egyéni védekezési hibáink miatt nem sikerült nyernünk. A fiúk most nagyon elszántak, és mindenképpen győzni akarnak a Szeged elleni meccsen.

Ismert, hogy a ZTE KK keretéből az amerikai irányító, Ubilla távozása után hiányzik egy játékos. Bencze Tamástól a lehetséges új légiós érkezéséről is érdeklődtünk.

A Pécs ellen Zarko Djuric (fehérben) is egészen jó meccset produkált a Zetében Fotó: Pezzetta Umberto

– Két hete folyamatosan figyelemmel kísérjük a játékospiacot, de nem vagyunk egyszerű helyzetben, a lehetőségek ugyanis a szezonnak ebben a szakaszában meglehetősen szűkösek – fogalmazott a vezetőedző. – Nehéz olyan játékost találni, aki hosszú távon megoldást jelenthetne számunkra irányítói poszton, mi viszont mindenképp ilyen kosarast szeretnénk igazolni. Nem szeretnénk elhamarkodottan dönteni, keressük tovább a legjobb megoldást, vagyis szombat este még biztosan nem lép pályára új játékos a színeinkben.

A forduló további programja, szombat: Paks–Oroszlány, Körmend–Alba, DEAC–Kecskemét (18 óra), Szolnok–Sopron (19), PVSK–Kaposvár (20.20). Vasárnap: Jászberény–Falco (18).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában