2019.11.29. 19:42
NB III.: szépen szeretnének búcsúzni
Az év utolsó fordulója, a 17. következik vasárnap a labdarúgó NB III. Nyugati-csoportjában, ahol mindkét zalai csapat győzni szeretne.
Ezúttal az FC Nagykanizsa játszik közülük idehaza, mely 13 órától a Komárom VSE-t fogadja. A vendégek a piros-kékek mumusának tekinthetők, hiszen az NB III-ban eddig három meccsen egy döntetlen mellett kétszer legyőzték a dél-zalaiakat.
– Ráadásul úgy érzem, pályára lép a vendégeknél az a Kenesi Krisztián is, aki mindhárom meccsen betalált ellenünk – mondta Barna László, az NFC trénere. – A múlt héten nem játszott, talán pihentették, hogy most újra minden pontrúgásuk életveszélyes legyen… Jó lenne kihasználni a magassági fölényünket, ami a Lipót ellen nem nagyon sikerült.
A Hévíz SK az éllovas Érd múlt heti legyőzésével öt meccs alatt 10 pontot gyűjtött, és holnap délután Bicskén is szeretne eredményes lenni.
– Pontért vagy pontokért utazunk – jelentette ki a fürdővárosiak trénere, Damina László. – A legutóbbi fordulók alapján taktikailag is egyben van a csapat. Nem vagyunk hibátlanok, de már nincsenek olyan rontásaink, amik döntően befolyásolják a meccseket. Bízom a csapatban és a játékosok is bíznak magukban.