Sokat jelentettek a falunak

2019.08.06. 20:37

A hétvégi kispályás labdarúgótorna keretében emléktáblákat is felavattak

Kispályás labdarúgó-emléktornát rendeztek nemrég a településen, a falu egykori lakója, a néhai Pelczer Antal emlékére. A bajnokság keretében emléktábla-avatót is tartottak.

Szabó Zsófia

Nem csak a megyéből, az ország más pontjairól, köztük Debrecenből és a Bakonyból is érkeztek csapatok az emléktornára, amelyet a helyi Rózsa Eszpresszó és a galamboki sportkör közösen szervezett.

A győztes Kanizsai Barátok a frissen avatott emlékműnél Fotó: Gergely Szilárd

Mint azt Simon Beáta, az emléktorna főszervezője elmondta: reggeltől kora délelőttig zajlottak két pályán a csoportmeccsek, majd délutántól az egyenes kieséses szakasz és a legjobb négy csapat mérkőzése koronázta a napot.

– Emléktornánk névadója Pelczer Antal, aki életével, sportban betöltött szerepével, munkásságával, a közösségért való számtalan tettével rövid élete folyamán a közösségért tett tanúbizonyságot. Az ő emlékére, személyes példamutatásának tiszteletére rendeztük meg a sporteseményt, amely nem csak egyszeri alkalom volt. Hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg – mondta Simon Beáta.

A találkozó megható pillanata volt, amikor terméskőből készült, márványlapokkal ellátott emlékművet avattak a sportpályánál. Ekkor Varga Péter plébános atya is beszédet mondott, majd a családtagokkal közösen a szervezők és a megemlékezők megkoszorúzták az emlékművet.

– Emlékeznünk kell olyan emberekre, akikre büszkék lehetünk. Pelczer Antal és Simon Zoltán nevét őrzi az emlékmű, akikre egyaránt és mindannyian büszkék vagyunk – emelte ki a főszervező. Aki elmondta még: Simon Zoltán, mindenki „Trétyije” szintén galamboki lakos volt, és a falu, valamint a sportkör életében jelentős szerepet töltött be. És Pelczer Antalhoz hasonlóan sajnos ő is fiatalon hunyt el.

A tornán első lett a Kanizsai Barátok csapata, második a kanizsai K&H, harmadik az Amigók. Legjobb kapus Bagó Csaba, a legjobb játékos Horváth Márk, a gólkirály Szabó István lett.

Ezek is érdekelhetik