Magyar Terepjárós Triál Sport Egyesület

2019.06.23. 19:44

Erdei „gépszörnyek” Pusztaedericsen – A versenyzők kedvelik a kifejezetten technikás zalai pályáját

Az ország egyik legtechnikásabb off-road pályája található a közép-zalai község közvetlen szomszédságában, ahol a hétvégén tizedik alkalommal rendezett versenyt a Magyar Terepjárós Triál Sport Egyesület.

Gyuricza Ferenc

Varga Laura számára ismerős a terep, igyekezett is kihasználni a hazai pálya előnyét Fotó: Gyuricza

A kétnapos programra huszonöt járművel neveztek e technikai sport kedvelői, zömében a dunántúli megyékből, köztük értelemszerűen Zalából is. Akadtak helyiek is, a mind­össze 19 esztendős ­Varga Laura például a standard kategóriában indult, azaz Suzuki Samurai típusú járműve jobbára őrzi a szériafelszereltségét, de a teljesítménynövelő, valamint a versenyzés miatt kötelezően előírt biztonsági átalakításokat természetesen elvégezték ezen a járművön is.

– Kilencévesen kezdtem, vagyis tizedik esztendeje versenyzem már – árulta el Laura az egyik szusszanásnyi szünetben. – Ezt a terepet nagyon jól ismerem, ki tudom használni a hazai pálya előnyeit, ami talán az eredményemen is tükröződik majd. Úgy tudom, elég jól sikerült eddig a verseny, majd meglátjuk, mit hoz a folytatás, bízom a hasonlóan jó szereplésemben.

Varga Laura számára ismerős a terep, igyekezett is kihasználni a hazai pálya előnyét Fotó: Gyuricza

A versenyzők többször is rajthoz álltak, s minden alkalommal négy külön pályát kellett végigautózniuk. Hatalmas vízmosásokkal tarkított erdei terepen kellett a kijelölt kapuk között haladniuk, s egy-egy pályán mindössze 5 perc állt rendelkezésükre. A kapukat jelző karók érintéséért vagy kidöntéséért, a kapuk rossz sorrendben történő teljesítésért, a pálya szélét jelző szalagok alá futásért, a megengedett számút meghaladó tolatásért, de az időtúllépésért is büntetőpont járt.

Kiss Dániel és Balogh László Nagykapornakról érkezett ezzel a Suzuki
Samuraijal, amit Nissan-hidakkal és Jeep-motorral „tuningoltak

– Nagyon szeretjük a pusztaedericsi pályát, hiszen rendkívül technikás, és emiatt igazi kihívást jelent a versenyzőknek – felelte kérdésünkre az egyik főbíró, egyben a szervező egyesületet is képviselő Csokona Liza. – Ilyen dimbes-dombos, fákkal teljesen benőtt, de az autózásra mégis alkalmas terepet nagyon nehéz találni. Öt kategóriában indulnak a résztvevők, a hobbi­terepjárósok vagy az off-road sporttal most ismerkedő, első versenyeik egyikén indulók éppúgy megtalálják az igényeiknek megfelelő, kedvükre való kategóriát, mint a szériajárművekkel nevezők vagy a teljesen átalakított gépszörnyeket vezető profik. De az is tény, hogy aki ide eljön, az többnyire már rutinos versenyző, aki valóban vágyik a kihívásokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában