Kellő motiváció

2019.05.23. 19:23

A Hévíz az NB III-as osztályozóra készül

A labdarúgó megyei I. osztályban már négy fordulóval ezelőtt bebiztosította a bajnoki címét a Hévíz SK együttese, azonban a fürdővárosiaknál szó sincs arról, hogy hátradőlhetnének. Damina László vezetőedző szerint is fontos időszak előtt állnak, hiszen készülnek az NB III-as osztályozóra.

Kerkai Attila

A hévízi Nedelkó János fejel, mögötte társa, Horváth Dániel. Motiváltak a játékosok Fotó: Pezzetta/Zalai Hírlap

A Hévíz SK továbbra is veretlenül vezeti a megyei I. osztályú bajnokságot, döntetlenje is csupán egy van, amikor a Zalaszentgróttal játszott 3-3-at. A hévíziek számára még két meccs van hátra, a hét végén a Gellénháza otthonába utaznak, majd jövő szombaton hazai pályán a Zalalövő ellen zárják a bajnokságot. Amikor Damina Lászót, az együttes szakvezetőjét megkerestük, először arról kérdeztük: terv szerint haladnak-e.

– Egy bajnoki címet nem lehet előre betervezni, mi a télen fogalmaztuk meg azt, hogy szeretnénk az élen végezni – válaszolta a Hévíz SK szakvezetője. – Azon belül azt is megfogalmaztuk, hiszen hibátlan mérleggel álltunk, hogy szeretnénk minél előbb bebiztosítani a bajnoki címet, hogy aztán elkezdjük a felkészülést az NB III-as osztályozóra.

A hévízi Nedelkó János fejel, mögötte társa, Horváth Dániel. Motiváltak a játékosok Fotó: Pezzetta/Zalai Hírlap

– Úgy értve, folyamatos fejlődést vár?

– Hogyne és szépen haladunk előre. Amelyik csapattal majd játszanunk kell az NB III-ért, hasonlóan erős együttes lesz, mint mi, hiszen ő is megnyerte a maga bajnokságát. Ami nehézség adódik a felkészülésben, hogy nincsenek kiélezett meccseink, hasonlók, mint ami vélhetően vár ránk a rájátszásban. Edzéseken kell gyakorolnunk sok taktikai elemet, de ahogy mondtam, haladunk előre ebben is.

Évek tapasztalata, hogy nem mindegyik megyei bajnok vállalná az NB III-at, emiatt az MLSZ szándéknyilatkozatot kér a csapatoktól. Csak azon együttesek neve szerepel már a későbbi osztályozó sorsoláson, akik szándéknyilatkozatot tesznek arról, hogy sikeres osztályozó után az NB III-as szereplést is vállalnák. Hévízen eldöntött tény, hogy akarják a harmadik vonalat.

– Mi akarjuk az NB III-at, s ha a magasabb osztályba jutunk, akkor sem fogunk sokat változtatni a filozófiánkon – folytatta evvel Damina László. – A keret tagjainak a fele még nem játszott magasabb osztályban, ez nagyon jó motivációt jelent nekik, hogy feljebb lépjenek. Mentális tekintetben nem kell foglalkozni a játékosokkal, ugyanis nagyon várják az osztályozót. A hátralévő mérkőzéseken sem szórakozni akartunk, hogy már bajnokok vagyunk, komolyan vesszük a meccseinket.

A Hévíz tehát már bajnok az I. osztályban, a másik két dobogós helyezésért elvileg még hat csapat (Zalaszentgrót, Semjénháza, Gellénháza, Szepetnek, Csesztreg, Teskánd) is versenyben van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában