Van csalódás is, de hasznos volt benevezni a sorozatba

2019.02.27. 20:04

A ZTE KK vezetőedzőjét, Bencze Tamást kérdeztük a Gliwice elleni találkozó után

A Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapata nem jutott az Alpok-Adria Kupa elődöntőjébe, így elmarad a Körmend és a ZTE KK derbije, helyette a vasiak az egerszegi csapattal szemben továbbjutó lengyel Gliwicével meccselhetnek. Arról, hogy a hazai pályán kivívott 21 pontos előny miért nem volt elég, Bencze Tamás vezetőedzőt kérdeztük.

Jóna István

– Amikor a párharc előtt azt mondtam, hogy egy nagyon jól támadó csapattal találkozunk, akkor nem a pesszimizmus beszélt belőlem

– mondta a Zalakerámia-ZTE KK vezetőedzője a keddi 128-99-es vereségük után, már útban hazafelé. – A Gliwice megmutatta, hogy mennyire jól és pontosan tud támadni. Az idegenbeli összecsapáson végképp bebizonyították, hogy ez nem véletlen. Sok mindennel készültünk ellenük, de a védekezésünkben az volt a probléma, ahogy kezdtük a meccset. Nem ütöttük be az elején a faultokat és nem védekeztünk megfelelően. Karrierem során egyetlen csapatom sem kapott még ennyi pontot, de most találkoztunk egy olyan csapattal, amin nem találtunk fogást.

Bernard Thompson a gliwicei visszavágón Fotó: a szerző

– Mennyire elégedett a kupaszerepléssel?

– Ha az egészet nézem, akkor mindenképpen pozitív a részvételünk. A fiatalok több lehetőséget kaptak ezeken a mérkőzéseken, és megvan az a két-három fiú, aki többet fog játszani már a bajnoki meccseken is. Viszont a nemzetközi kupában és a bajnokságban nyújtott teljesítményük között sajnos van különbség. A bajnokikon mintha túlizgulnák magukat, pedig nem kérünk többet tőlük, mint amit ebben a kupában elvártunk. A keddi eredménnyel kapcsolatban mindenképpen van hiányérzetem és csalódott is vagyok.

– Ha újra hasonló lehetőség adódna, indulnának?

– Most azt mondom, hogy igen, de meg kell néznünk, milyen keretünk lesz. Márciusban hét tétmérkőzést vívunk szerda-szombat ritmusban. Éppen ezért nagyon fontos lesz, hogy az előbb említett fiatalok mennyit tudnak majd hozzátenni a játékhoz. Bízom benne, hogy fognak segíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában