Natural Olympia

2018.12.04. 20:00

Liszli Erika és Horváth Márta: Las Vegasban is az arany fénylik legszebben

Nincs és nem is lehet takargatnivalójuk az egerszegi hölgyeknek, sőt! Liszli Erika és Horváth Márta Las Vegasban járt, ahonnan aranyakkal tértek haza a testépítők 21. Natural Olympiájáról. Tanulságként pedig ők is leszűrhették: a magyar nők tényleg szépek.

Kerkai Attila

Horváth Márta és az a bizonyos angyalszárny, amit maga készített el Fotó: ZH

Liszli Erikával és Horváth Mártával a megyeszékhelyi Cutler Fitnessben találkoztunk, hiszen itt készültek fel az INBA Natural Olympiára, miként a többi, korábbi versenyeikre. A történet persze nem most kezdődött, hiszen mindketten (Erika talán régebb óta) indultak már testépítő viadalokon. A Las Vegasban rendezett mégis más volt, hiszen először vettek részt a Natural Olympián. Éppen egy esztendeje, amikor Liszli Erika az Európa-bajnokságon győzött, mondta el lapunknak: mehetne a tengerentúlra, de kivár egy evet, hogy még jobban felkészülhessen. Megérte.

Horváth Márta és az a bizonyos angyalszárny, amit maga készített el Fotó: ZH

Las Vegasba az út ezúttal is különböző állomásokon át vezetett. Horváth Márta az INBA holland és németországi bajnokságán győzött a bikini modell (35+) kategóriában, majd a magyar bajnokságot megnyerve, és az Eb-n ezüstérmet szerezve kvalifikálta magát a Las Vegas-i világbajnokságra, vagyis a Natural Olympiára. Liszli Erika a tavalyi Eb-sikerrel már jogot nyert az indulásra, a hazai ob-n ezért nem is indult, csak bíráskodott, de az idei Eb-n azért még győzött a sport modell (35+) kategóriában.

S hogy mi történt Las Ve­gasban? Horváth Márta aranyérmes lett a bikini modell (35+) kategóriában, az Angel-kategóriában bronzérmesként zárt, amivel viszont profi kártyát is kapott. Liszli Erika pedig a 35 év felettiek sport modell, és a fitness figure kategóriában egyaránt győzött.

Liszli Erika valóban csúcsformában: két arannyal tért haza Las Vegasból Fotó: ZH

– Számomra egy nagy álom teljesült ezzel, hiszen korábban majdhogynem elérhetetlennek tűnt, hogy egyszer eljussak az olimpiára – tudtuk meg Erikától, aki persze megdolgozott ezért. – Tavaly óta profi kártyával is rendelkezem, de nem indultam közöttük. Viszont megnéztem versenyüket, s minden szerénytelenség nélkül állíthatom: akár ott is indulhattam volna. Sokan talán megkérdezik, mégis mitől ilyen eredményesek a magyar nők a testépítésben, hiszen nem csak mi ketten jöttünk haza érmekkel a nyakunkban, hanem mások is, bár nem sokan. A válasz egyszerű. Nekünk, magyaroknak valahogy nagyon jó a genetikánk. Ezeken a versenyeken az arányokat nézik, az arcot, a hajat, vagyis az összképet. Ebben jók vagyunk.

Horváth Márta versenyszáma némileg eltért a többitől, hiszen az Angel-kategóriában tényleg szárnyakat kell viselnie a versenyzőknek.

Idehaza és újra a súlyzók társaságában a két egerszegi hölgy, bár Márta itt csak „civilben” állt Erika mellé Fotó: Szekeres Péter

Hogy miért?

– Ezzel is a női test vonalát emeljük ki, s jómagam egy éve, Hollandiában találkoztam először vele – árulta el Horváth Márta, amikor erről kérdeztük. – Magunknak kellett készíteni ezt a kiegészítőt, de úgy, hogy egy bőröndben elférjen, hiszen ki is kellett vele utazni Amerikába. Inkább a 35 feletti hölgyek profi kategóriája ez, mert a bikini modell versenyben a fiatalabbakkal már nehezebb felvenni a versenyt. Ellenben itt tényleg nők állnak a színpadon, ami szintén nem elhanyagolható szempont. A Las Vegas-i olimpia pedig valóban olyan volt, amilyennek kívülről el lehet képzelni. Öt-hatszáz testépítő, látványos műsor, rengeteg néző és show elemek.

A naturál testépítés az INBA szövetség égisze alatt szigorú szabályokkal is meg van „áldva”, s ezt már Liszli Erika mondta el egy sztori keretében. Ezeken a viadalokon ugyanis végeznek dopping­ellenőrzéseket, vagy éppen hazugságvizsgálatot… Ahogy neki is volt szerencséje átélni egy ilyet két órán keresztül a „használ-e tiltott szereket” témakört körbejárva…

A két egerszegi hölggyel egyébként Tamási Gábor és Tamási Péter edzők társaságában beszélgettünk, hiszen mindketten velük kezdtek el készülni és versenyzeni. Ma már ugyan egyénileg készülnek, illetve más edzőkkel, ám van egy közös projekt a fejükben. Erről Liszli Erika mesélt.

– Én a bíráskodást próbálom előtérbe helyezni, hiszen nagyon előrelépni már nem tudnék – mondta el. – A nagyobb versenyekre, mint például a következő évi olimpiára azért még felkészülünk, de a tervek között szerepel egy olyan csapat létrehozása a fiúkkal, akik majd testépítőket készítenek fel versenyekre. Anno mi is a nulláról indultunk el, és lám, meddig jutottunk. A tapasztalat már rendelkezésre áll, jómagam dietetikus szakember is vagyok, vagyis komplexen látom a dolgokat.

Horváth Mártának viszont még tervei vannak, s nem is titkolta.

– Én biztosan versenyzek még, nem akarom abbahagyni, hiszen úgy érzem, most jutottam el arra pontra, ahol még minőségi fejlődés áll előttem. Ebben azok az alapok segítenek, amiket megkaptam a kezdet kezdetén. Úgyhogy kis pihenés után kezdődhet a munka, mert jövőre én is ott szeretnék lenni újra Las Ve­gas­ban – avatott be terveibe Horváth Márta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában