2018.09.03. 18:10
Kétszázhetven versenyző érkezett a keszthelyi teniszversenyre
A szombati döntőkkel véget ért a 42. Magyarország Nemzetközi Szenior Bajnoksága Lénárt László Emlékverseny. Az időjárás segítette az ITF A-kategóriás viadal szervezőit, így ismét emlékezetesre sikerült a világbajnokság után második helyre sorolt korosztályos verseny.
A +55-ös döntő előtt a későbbi győztes osztrák Karl Pansy (balról) és Szekrényes Zsolt Fotó: a szerző
Több résztvevő is távoli kontinensekről utazott Keszthelyre. Az idősebb játékosok közül sokan immár teniszezéssel töltik a napjaikat, így őrizve egészségüket. Mint a cseh Frantisek Cizek, aki csípőműtét után visszatérve nyerte meg a 80 éves korosztályt.
– Baráti, családias hangulatban zajlik mindig a verseny, kezdetben a gyerekekről beszélgettünk, ma pedig már az unokákról esik szó a mérkőzések után. Tartson ki ez a kellemes hangulat még sokáig! – kívánta Kocsis Ferenc helyi teniszező, aki az eddigi összes keszthelyi versenyen szerepelt, idén azonban sérülés miatt ki kellett hagynia az erőpróbát.

– Valamivel kevesebben jöttek, mint tavaly, de akik itt voltak, azoktól kedvező visszajelzéseket kaptam – mondta Pintér András rendező. – A pályákon jók voltak a körülmények, illetve a Festetics- kastélyban tartott fogadás és az azt követő fényjáték is nagyon tetszett mindenkinek. A Helikon Szállodával az elmúlt években jó kapcsolatot alakítottunk ki, a hiányát most megéreztük. Az új szálláshelyek közül néhányon úgy bántak velünk, ami nem megengedhető az idegenforgalomban. Nagyon bánt engem és a verseny további sorsának átgondolására késztet.
A 270 indulóból idén kiemelkedett a spanyol Ramirez Valesco megállíthatatlan játékával, ő a 70-es korosztályban győzött, miután a döntőbe jutástól elütötte a keszthelyi Mészáros Lászlót. Mészáros (Román Ferenc oldalán) a páros elődöntőben is a későbbi győztestől kapott ki.
Győztes magyar versenyzők. Férfi egyéni, 85 évesek: 1. Judik Zoltán. Páros, 50: Bonyai Gábor, Pesta Zoltán. 80: Lakó László, Marx Werner (német). Női páros, 35: Monika Biernat (lengyel), Szegedi Júlia. 55: Trapp Andrea, Fiona Walker (ausztrál). Vegyespáros, 70: Döbrei Éva, Ramirez Valesco (spanyol). 75: Budai Zsuzsanna, Lakó László. 80: Barwick László (ausztrál), Mikola Elena.