2018.08.14. 18:35
Világbajnokokat is várnak a hónap végére Keszthelyre
Hétfőn zárult a nevezés a városban augusztus 27. és szeptember 1. között megrendezendő 42. Magyarország Nemzetközi Szenior Bajnoksága Lénárt László-teniszemlékversenyre.
Balról: Horváth Imre és Mészáros László is várja a rajtot Fotó: Góth
A házigazdák 300 indulót várnak 30 országból a Balaton- parti városba. A többség hazánkból és Európából érkezik, de Ázsiából és Amerikából is várhatók vendégek, köztük több világbajnok. Hazánk legrangosabb, ITF A besorolású szeniorversenyén 35 év felettiek indulhatnak női és férfi egyéni, páros, illetve vegyes páros számokban. A tenisz egészségmegőrző szerepét jól mutatja, hogy 85 éves korosztályt is várnak a szervezők. A keszthelyit a világbajnokság előversenyének is tekintik, jól szolgálja a felkészülést a nagy erőpróbára.

Helyi indulók is lesznek, mint a világranglista 8. helyén álló Mészáros László, aki az elmúlt években rendre dobogón zárt. Most tavalyi címének megvédésére készül, ami nehéz lesz, de (párostársával, Román Ferenccel együtt) bízik a jó szereplésben.
– A Helikon Szálló jelenleg zárva, így panziókban kapnak szállást a résztvevők – tájékoztatott Horváth Imre, a házigazda Helikon TC elnöke. – A 7-8 hónapos szervezőmunka más területein is tapasztaltuk a helyi összefogást: a pályák biztosításától a palackos víz és az étkeztetés megszervezésén át a fogadásnak helyet adó Festetics- kastélyig sokan dolgoznak a verseny sikerén.