Szakmai stáb

2018.06.21. 19:18

ZTE: Gombos Zsolt és Vlaszák Géza a segítők

A szerdai sajtótájékoztató után az esti órákra kiderült a ZTE FC labdarúgócsapatánál a szakmai stáb összetétele, melyben Gombos Zsolt és Vlaszák Géza is helyet kapott.

Kerkai Attila

Fotó: Pezzetta Umberto

Szerdán jelentették be, hogy a ZTE FC NB II-as labdarúgócsapatának Nagy Tamás lesz a vezetőedzője, s ahogy már tegnapi írásunkban is jeleztük, a Nagykanizsáról távozó Gombos Zsolttal is tárgyal az egerszegi klub. Aztán meg is állapodott vele, így ő lesz a pályaedző, és eldőlt, hogy a korábbi kapusedző, Vlaszák Géza is a stáb tagja lesz, aki az őszig töltötte be ugyanezt a szerepkört. A klub vezetői és immár Sallói István sportigazgató is dolgozik a keret kialakításán. Csütörtökön elmondta: azok közül, akiknek lejárt a szerződésük, végül senki sem marad. Forgács András, Polényi Gábor, Króner Martin és Patvaros Zsolt is távozik a klubtól, s ahogy a sportvezető még elmondta, Paudits Patrik maga kezdeményezte, hogy távozhasson (a klubnak opciós joga lett volna hosszabbítani vele).

A ZTE FC hétfőn kezdi meg a felkészülést a következő szezonra.

(Kiemelt kép: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában