2017.12.12. 19:02
Szépen gyűlnek a nevezések a szilveszteri hegyimaratonra
Közeledik az év vége, ami a zalai megyeszékhelyen egyet jelent az év utolsó napján a Szilveszteri Hegyimaratonnal. Az előkészületek zajlanak, a nevezések is gyűlnek, sőt, a hét végén egy „pályabejáró” futást is szerveznek már.
Bazitára kapaszkodik fel a tavalyi mezőny Fotó: archív/Pezzetta
Fotó: Pezzetta Umberto
A 23. Decathlon Mountain Man Marathon a szervezők meghatározása szerint az egyik legnagyobb szilveszteri futóverseny már az országban, és nincs is ebben semmi túlzás. Valóban, az elmúlt közel negyedszázadban mind ismertebb lett ez a viadal, ráadásul a futni vágyók továbbra is több táv (41 km, 24 km, 10 km, 3,5 km) közül választhatnak. Ami az elmúlt 22 évben szintén nem változott: a rajt a Deák SZKI előtt lesz az év utolsó napján, 9 órakor. Ha esik, ha fúj... És ezt érdemes szó szerint venni, hiszen rendezték már a viadalt kemény fagyban, hóesésben, zuhogó esőben, szélviharban és kellemes időben is – de egyetlen egyszer sem halasztották el.

A szervezők (Zalatriatlon, Z. Aszfaltszaggatók, Trió Egerszeg ZTC) részéről Sóska Renáta elmondta: a nevezések is már szépen gyűlnek. Jelenleg nagyjából 250-nél tartanak, és a tapasztalatok alapján ez a szám a futás rajtjáig bőven háromszáz fölé (vagy még tovább) emelkedik, ráadásul még a helyszínen is lehet regisztrálni. A nevezési listán már most található induló az ország minden részéből, de még külföldről is akad regisztráció.
A szervezők részéről szintén hagyomány, hogy az adott év versenye előtt végigfutják az útvonalat, ilyenkor ellenőrzik, hogy járhatók-e például a város körüli hegyi utak. Sóska Renáta elmondta: az idén a Zalaegerszegi Triatlon Klub december 17-én, vasárnap bonyolítja le a pályabejáró futást, melyre várnak minden érdeklődőt. A futás 9 órakor indul, találkozó az uszoda épülete előtt. Mint elmondta: kiváló alkalmat nyújt mindez a pályát még nem ismerők számára, hogy felmérjék a terepet, de a rutinos hegyimaratonistáknak is nagyszerű alkalom, hogy ráhangolódjanak az esemény hangulatára.
A futás tempóját úgy választják majd meg, hogy mindenki számára kényelmes legyen. Lehetőség lesz a teljes útvonalat teljesíteni, de persze korábban is ki lehet szállni. Találkozó tehát december 17-én, vasárnap 9 órakor az egerszegi uszodánál.