Úszás

2017.12.02. 19:00

Kiépült az utánpótlás az úszóklubnál

Az országos versenyeken is jól szerepelnek a Lenti Gyógyfürdő Úszóklub versenyzői. A csapat eredményeiről, versenyekről, felkészülésről Kiss Tamás edzővel, klubelnökkel beszélgettünk.

Korosa Titanilla

„Ép testben ép lélek!” – tanítja úszóinak Kiss Tamás (hátul). És mindkettő fontos a jó eredményekhez

Lassan 12 éve foglalkozik Lentiben az úszókkal Kiss Tamás, azóta építi a csapatot.

- A komolyabb munkát az 1998-99-es korosztály tagjaival kezdtük el – mondta az edző. – Több tehetséges gyerekkel dolgoztam együtt, az akkori csapat tagja volt például Pusztai Ákos, Kovács Márton, Csondor Bence vagy Kovács László Györk, akikkel szép sikereket értünk el. Utóbbi országos bajnoki címet is szerzett, korosztályában a legjobb mellúszónak számított. Úgy gondoltam erre a csapatra már lehet és kell is utánpótlást építeni.

„Ép testben ép lélek!” – tanítja úszóinak Kiss Tamás (hátul). És mindkettő fontos a jó eredményekhez Fotó: Lenti GYÚK

A terv sikerült is, jelenleg mintegy 150 gyerek úszik a Lenti GYÚK-nál.

- A toborzáshoz jó alkalom volt a nyári úszótábor, illetve az intézményi úszásoktatás, 2010-re mintegy 90 úszó tartozott az egyesülethez 30 versenyzővel és 40-50 középhaladóval – folytatta. – Ekkor már az országos bajnokságokon is jó eredményeket értünk el. A következő kiemelkedő korosztály a 2002-2003-as, amelynek úszói megyei és országos diákolimpiai döntőkben dobogós helyezéseket szereztek, de voltak köztük korosztályos válogatott úszók is. Holl Hanna és Kaszás Zsóka bekerültek az akkori utánpótlás-válogatottba. A 2005- 2006-os korosztályból a háton és gyorson úszó Szabó Júlia és a pillangó- és gyorsúszó Szabó Mátyás érnek el kiemelkedő eredményeket, illetve a gyors- és hátúszó Róhrer Ádám, aki 2009-es születésű, de fiatal kora ellenére több dunántúli versenyt is megnyert már. Az idősebbek közé tartozik Horváth Eszter, aki szlovén-magyar állampolgár, nem versenyez sokat nálunk, de 50 méter gyorson megnyerte az országos diákolimpiát idén és tavaly is. A fő száma a 100 m hát, amin kiváló eredménnyel bír most is.

Idén szeptember közepén kezdték az alapozást, emiatt a formaidőzítés tolódott néhány hetet. Legutóbb Sopronban versenyeztek, ahonnan 10 arany-, 16 ezüst- és 16 bronzérmet hoztak. Korosztályában Róhrer Ádám lett a legeredményesebb.

- A diákolimpiákon úszóinknak a hetediknél rosszabb helyezésük nem is volt az elmúlt nyolc évben, illetve váltókat is tudunk indítani szinte minden korosztályban – sorolta Kiss Tamás. – Ebben az évben 19-en jutottak tovább egyéni számokban és 4 váltó az országos diákolimpia döntőjébe.

Kiss Tamás elmondta: mivel az iskolai és óvodai úszásoktatást is ő tartja, könnyen ki tudja választani a tehetséges gyerekeket. Az úszóklubnál kezdő, haladó, középhaladó és versenyző csoportokkal dolgozik. A Dunántúlon a lenti uszodában van az egyik legnagyobb létszámot befogadó bázis, az úszásoktatás keretében tavaly több mint 2800 gyerek fordult így meg a keze között.

Arról is beszélt a klubelnök, hogy egyesületük több pályázaton is részt vesz, amelyek segítségével lehetőségük nyílhat például eszközfejlesztésre, beszerzésre, illetve a versenyzők felkészítésének támogatására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában