Foci

2017.10.14. 18:16

Értékes három pontot hozott el Győrből az Andráshida

A labdarúgó NB III Nyugati-csoportjának 10. fordulójában Győrben vendégeskedett az Andráshida.

Varga Andor

A zalaiak három nyeretlen meccs (közte két vereség) után nagyon szerettek volna eredményesek lenni.

Gyirmót II. – Tarr-Andráshida 1-2 (0-0)-Győr, 100 néző. Jv.: Jakab.

Andráshida: Horváth M. – Simonfalvi, Major, Balla, Kalamár – Kovács L. (Takács), Szegleti – Horváth D. (Horváth T.), Varga, Tóth (Fülöp, 86.) – Vittman. Edző: Dobos Sándor.

Gólszerzők: Jano, illetve Vittman, Major.

Az elmúlt két fordulóban ugyancsak NB I-es klubok második csapataival találkozott a zalai alakulat, és a két meccs (Videoton II. 0-2, Puskás II. 1-2) bizonyította, hogy az ilyen feladatok nem a legegyszerűbbek a számára. A sorsolás szeszélye folytán pedig ez a nehéz sorozat ezen a hétvégén folytatódott, ráadásul idegenben.

A meccs azonban nem igazolta az előzetes félelmeket, ugyanis az Andráshida az első perctől egyenrangú partnernek bizonyult – e téren jól jött a vendégeknek az is, hogy ezen a hétvégén az NB I-ben is rendeznek fordulót, és ez csökkentette a „visszajátszók” számát a Gyirmót első keretéből. Szünet előtt kiegyenlített játék mellett a zalaiak veszélyeztettek többször, de átlövéseiket a jól védő hazai kapus hatástalanította.

Fordulás után szép Tóth-Vittman kombináció végén szerzett vezetést a Hida az 56. percben, ám ezzel a meccs még nem dőlt el. A hazaiak cserékkel is próbáltak frissíteni, majd egy hosszú előreívelés után szlovák játékosuk a 71. percben szép góllal egyenlített. Most az Andráshidán volt az újítás sora, ami sikerült is. Miközben a hazaiak küzdöttek a győztes gólért, a vendégek szerezték meg azt, és ráadásul a hajrában, amikor a Gyirmótnak nem maradt ideje válaszolni.

Dobos Sándor: „Igaz, hogy az ellenfelünk sereghajtó az osztályban, de nem rossz csapat, így értékes három ponttal gazdagodtunk. Nagyon örülök, hogy eredményesen sikerült lezárni az elmúlt hetek nehéz sorozatát. Aztán a jövő héten újabb nehéz találkozóval folytatjuk – de nincs mit tenni, ez egy ilyen bajnokság.”

A forduló további, szombati eredményei:

III. ker. TVE – Veszprém 2-2, Ajka – Kaposvár 2-1, Pénzügyőr – Csepel 2-2, Érd – Dunaharaszti 2-1, Pápa – Csorna 1-0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában