Szavalóverseny

2017.11.20. 16:21

Szép magyar verseket, prózákat adtak elő

Idén immár 22. alkalommal rendezte meg a Szép Magyar Beszédért alapítvány hagyományos szavalóversenyét.

Keszey Ágnes

Izer Krisztina a szavalóversenyen Fotó: A szerző

Ezúttal is a könyvtárban gyűltek össze a gyerekek az előadói megmérettetésre. Pappné Beke Judit igazgatótól megtudtuk: idén a reformáció jegyében írták ki a versenyt, de a diákok bármilyen verset, művet, a kisebbek akár mesét is választhattak. Egy kritérium volt: határon túli magyar írók, költők műveit kellett előadniuk. Több mint negyvenen léptek fel, az egyik kategóriában az alsósok, a másikban a felső tagozatosok és középiskolások.

Az egyik kis versenyző Szekeres Dóra

 

Izer Krisztina a szavalóversenyen Fotók: A szerző

A szép Magyar Beszédért Alapítvány elnöke dr. Cséby Géza, a zsűri elnöke elmondta: nem csak az a cél, hogy magyar szerzők műveit, verseit tanulják meg a fiatalok, az is fontos bírálati szempont a versenyen, hogyan beszélnek, hogyan ejtik a szavakat, mondatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában