Interjú

2017.09.19. 14:53

Interjú a Neoton Família Sztárjai énekesnőjével, Csepregi Évával

Reményt adni, szórakoztatni, mosolyt csalni az emberek arcára – ekképp fogalmazta meg a popzene lényegét Csepregi Éva.

Jegyek ára a helyszínen 3 990 Ft, megyekártyával rendelkezőknek okt.03-ig, 2990 Ft, a megyekártyával nem rendelkezőknek 3 590 Ft szintén okt 03.-ig.

A hazai könnyűzene egyik legsikeresebb együttese, az egykori Neoton Família énekesnője november 4-én, a zalaegerszegi városi sportcsarnokban lép fel a csapat zenei örökségét továbbvivő Neoton Família Sztárjai elnevezésű formációval.

Azzal a zenekarral, amelynek frontján három egykori Neoton-tag, Csepregi Éva mellett Végvári Ádám és Baracs János áll. Az énekesnő rögtön magyarázza is a névváltozás okát, miután a zenekar egyik dalszerzője, a billentyűs Jakab György 1996. február 15-én elhunyt, társai úgy döntöttek, többé nem használják a Neoton Família nevet.

Jegyek ára a helyszínen 3 990 Ft, megyekártyával rendelkezőknek okt.03-ig, 2990 Ft, a megyekártyával nem rendelkezőknek 3 590 Ft szintén okt 03.-ig.

Jakab György iránt érzett szeretetünk és tiszteletünk jeleként gondoltuk azt, hogy mindenképpen teszünk valamilyen megkülönböztetést a nevünkhöz – magyarázta Csepregi Éva. – Gyurika nagyon fontos pontja volt az együttesünknek, csakúgy, mint a gitárosunk, Pásztor László, aki szerencsére él és virul, csak éppen nem akar már a zenével aktívan foglalkozni. Egy ideig ő vezette a legnagyobb hazai hanglemezkiadót, de mára ettől is eltávolodott kissé. Mi hárman viszont a 2005-ös népstadionbeli utolsó közös koncertünk után azt gondoltuk, hogy együtt maradunk, s a Neoton Família Sztárjai azóta is sikeresen menetel tovább.

Csepregi Éva 1974, Baracs János 1977, Végvári Ádám pedig 1980 óta tagja eredeti Neotonnak. Az énekesnő szerint ez feljogosítja őket arra, hogy a régi nagy slágereikkel lépjenek színpadra. Olyan dalokkal, amiket a közönség is elvár tőlük, így a zalaegerszegi koncerten biztosan felcsendül majd a Nyár van, a Kétszázhúsz felett, a Holnap hajnalig, a Santa Maria vagy a Vándorének is.

Rendkívül gazdag a Neoton-repertoár, számos olyan dallal, ami annak idején fontos volt, de mára talán már el is felejtették az emberek – folytatta az énekesnő. – Miután azonban a magunk kedvtelésére is játszunk, így időnként előveszünk ezek közül is néhányat. Ilyen az Első szerelem, vagy a Barátnők, amiket mostanában gyakran éneklünk. Figyelünk arra, hogy folyamatosan frissítsük, megújítsuk a műsort, így Zalaegerszegen is lesznek meglepetések. Néhány éve például lefordítottunk tíz ABBA-dalt magyarra, azok közül kiválasztottunk négyet, azokat egy egyveleggé gyúrtuk össze. Az ABBA mindig is a nagy szerelmünk volt, de nemcsak nekünk, a Mamma Miát, az S.O.S-t vagy a Waterloo-t a közönség is ugyanolyan lelkesedéssel fogadja, mintha a saját dalainkat adnánk elő.

Csepregi Éva azt mondja, a Neoton Famílai sikere annak köszönhető, hogy egy új színfoltot hoztak a magyar könnyűzenei színtérre. Ahogy annak idején az Illésék berobbantak a korábban a táncdalosok által uralt piacra, s egyértelművé tették, hogy „ne gondold, ó ne, hogy tied a világ”, ők ugyanúgy törtek utat a popzenének.

Amikor a popzene mellett köteleztük el magunkat, akkor még a rock határozott meg mindent Magyarországon – emlékezett vissza a Neoton énekesnőke. – A rock azonban nem csupán egy zenei műfaj volt, hanem egy politikai mozgalom, amivel forradalmat lehetett csinálni. A Neoton Famíliának éppen ezért volt hihetetlenül nehéz dolga, hiszen egy más szemléletet, más gondolkodást képviselt. Szórakoztatni kívánt, mosolyt csalni az emberek arcára. Szerencsére hamar kiderült, hogy jó úton járunk, mi magunk is elképedve láttuk, hogy rengetegen vannak, akik imádják a popzenét. Szörföltünk a műfajok között, voltak rockosabb és poposabb dalaink, s játszottunk diszkót is. Hihetetlen évek voltak, hihetetlen sikerekkel. Olyan számokkal, amiket ma már felfogni sem lehet. Amikor a Família című nagylemezünk csak százezer példányban fogyott el, megijedtünk, hogy Úristen, mi lesz most velünk, vége a zenekar sikerszériájának. Ekkor mindent egy lapra tettünk fel, s elkészítettünk egy újabb lemezt, aminek a Szerencsejáték címet adtuk. Azért, mert valóban szerencsejátékot űztünk vele, de bejött.

Éva azt is mondja, bár volna rá igényük, hogy új dalokkal jelentkezzenek, de nem lát sok esélyt arra, hogy ez megtörténjen. A Neoton Família eredeti dalszerző csapata szétzilálódott, de nem ez egyetlen oka, hogy csak a régi dalaikat játsszák. A zenefogyasztói szokások is úgy alakultak, hogy a közönség nem vár tőlük újabb szerzeményeket. Ebben az is közrejátszik, hogy a mai Magyarországon talán nincs is olyan rádió, amely lejátszana egy új Neoton szerzeményt.

A mi dalainkat csak a Sláger Rádió játssza – tette hozzá. – Ezt nem panaszként mondom, hiszen imádjuk, de néha elgondolkodunk azon, hogy jó lenne áttörni ezt a Neotonnal kapcsolatos gátat, s más rádiók műsorába is bekerülni. Ezzel a problémával azonban nemcsak mi küzdünk, hanem számos más előadó is. Így aztán a könnyebb ellenállás irányába haladunk, hiszen rengeteg olyan dalunk van, amit érdemes elővenni a koncerteken, talán még az ismeretlenebbeket is. Én persze folyamatosan próbálkozom, volt két olyan lemezem is, ahol egy kicsit a jazzy stílusa felé vittem el a régi Neoton slágereket, s most pedig a fiám és a menyem szerzett egy új dalt a számomra, amihez én írtam a szöveget. Ennek a címe A titok, s talán hamarosan fel is tudjuk már venni.

Az énekesnőnek a modern könnyűzenével kapcsolatban is van véleménye. Úgy látja a popzenészek többsége azzal küzd, hogy azonnali sikert érjen el, nincs idő arra, hogy hosszan tartó munkával felépítsenek egy karriert.

A mai popzene inkább az ének művészetéről, semmint a dalok tartalmáról, a mondanivalóról szól – magyarázta. – Sekélyes lett a popzene, olyan, mint a pesti vicc. Hofi óta nem nagyon tudok olyan humoristát mondani, akinek valóban van mondandója. Ugyanezt látom a popzenében is. A fiatal előadóink egészen más zenéken nevelkedtek, s más zenéket hallgattak, mint mi annak idején. Nagyszerű énekesek lettek, csodálatos a hangjuk, csak kevés alkalmuk van arra, hogy mondjanak is valamit. Ezért tudott az alternatív zene teret nyerni magának.

Éva emlékeztetett rá, hogy bár a Neoton dalai is könnyednek tűntek, a szövegírójuk, Hatvani Emese azonban úgy tudott fogalmazni, hogy azoknak a soroknak megvolt a mögöttes tartalmuk. Ma már talán nem is gondolná az ember, hogy negyven évvel ezelőtt mit jelentett arról énekelni, hogy „az sem baj, ha felfedezzük Amerikát”, de a „kicsik vagyunk, míg a sors hatalmas” soroknak is megvolt a maga mögöttes tartalma.

Szinte nincs olyan koncert, amely után oda ne jönne hozzánk egy-egy régi, ma már felnőtt rajongónk, s ne beszélne arról, hogy annak idején bele sem gondolt, mit is jelentenek ezek a szövegek – folytatta a gondolatmenetet az énekesnő. – Ez valóban így van, ahogy egyre idősebbek leszünk, úgy talán egy picit bölcsebbek is, s jobban bele tudunk ásni a dolgok mélyébe.

Csepregi Éva beszélt arról is, hogy a Neoton mellett van egy másik fontos pont is az életében, az 1995-ben alapított Fényszóró Kulturális Alapítvány elnökeként dolgozik a fogyatékkal élő emberek érdekében.

Egyáltalán nem könnyű ma az alapítványok helyzete, ettől függetlenül nagyon szép eredményeink vannak – mondta az énekesnő. – Tavasszal rendeztük meg a hagyományos kulturális fesztiválunkat, ami nagyon jól sikerült. Ennek nagyon fontos szerepe van a sérült emberek életében, hiszen készülnek rá, verseket, táncokat tanulnak, ami egyben remek terápia is a számukra. A nyáron Balatonfüreden nyaraltattunk nagyon súlyos autista embereket, a napokban pedig Sződligeten egy szüreti mulatságon vettünk részt, ez szintén mindig nagy öröm a számukra. Most pedig egy olyan jótékonysági estre készülünk, amin a Neoton lép fel az alapítvány javára. Szükség van erre, hiszen az alapítványok többsége nem igazán eleresztve anyagilag, mi is ebben a cipőben járunk. Ugyan nyerünk itt-ott pályázatokat, de ez közel sem elegendő ahhoz, hogy minden tervünket meg tudjunk valósítani. Amikor elfogadtam a felkérést az elnöki tisztségre, azt hittem, ennyi idős koromban egy irodában ülve csak ezzel fogok foglalkozni. Ez azonban hiú ábránd maradt, ahogy az alapítvány többi támogatója, jómagam is a munka mellett igyekszem tenni a fogyatékkal élő emberekért.

A Neoton Família Sztárjai zalaegerszegi koncertjére jegyek az ügyfélszolgálati irodáinkban kaphatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában