A Hévíz folyóirat budapesti bemutatóján jártunk

Csak szólok, az első kérdésre is Hévízben lesz válasz. Na nem a hévízes tóban, hanem a 25 éve létező azonos nevű művészeti folyóiratban. Amely csütörtökön este költözött a Déli pályaudvarral szembeni kis utcában megbújó Nyitott Műhely elnevezésű kulturális találkahelyre, hogy ez évi legújabb számát bemutassa.

Amúgy szokása ez a lapot hat éve vezető szerkesztőségnek, hiszen évek óta ekképp is dolgoznak – igazából – már meg is valósult tervükön: a Hévíz ne csupán egy legyen a mégoly érvényes színvonalú művészetet, irodalmat közvetítő vidéki lapok között, de kiszabadulva e státuszból, eleven, lüktető holdudvart tudjon maga körül.

Nos, ennek eredtünk nyomába, amikor élve a hévízi önkormányzat meghívásával, Budapestre utaztunk, hogy saját szemmel lássunk.

Ismert, a világhírű zalai fürdőváros adja a hátteret a Hévízhez, ez alkalommal ők is részesei lehettek az estnek. Amelyen alig lehetett lépni a kortárs magyar irodalomtól a kicsinek bizonyuló termecskében. (A falon egyéb nagy halottaké közt Petri György saját kézzel írt verse jelzi, mivel is van dolgunk.) A fokozott figyelem és barátság okául jegyezzük meg, a Hévíz főszerkesztőt vált, ami nem vetít előre nagyobb változást, minthogy az eddigi, Szálinger Balázs úgy megy, hogy marad, de közben drámát ír, Cserna-Szabó András, az új pedig továbbra is főz minden összejövetelen (ezúttal toros káposzta költözött a költők, írók, rajongók gyomrába), s olvassa az összes kéziratot, s szerkesztőként Fehér Renátó ezután is szigorú, de igazságos lesz a kézirattal jelentkezőkkel. Legyen az országosan koszorús kortárs, mint az esten felolvasó Kemény István és Németh Gábor, vagy 15 éves ajkai gimnazista, Kersner Máté. (Utóbbi első közlése olvasható a legújabb Hévízben.)

- Nem mondom, hogy megszoktam a legjobb írók, költők társaságát, ami megtisztelő, de sokszor megfordultam közöttük közös rendezvényeinken. Bereményi Gézának én adhattam át a lap által alapított Hévíz-díjat, Göteborgban is ott voltam az angol nyelvű kiadással, de azért beleborzong az ember, ha arra gondol, könnyen lehet, itt ül a következő nemzedék Petőfije, József Attilája, akit a Hévíz közölt először – mondta Papp Gábor, Hévíz polgármestere, aki Szálinger Balázsnak különleges olasz tollat adományozott, egyszerű szavakkal kísérve: „írj”. (Ír. Egy rádiós hangjáték a minap készült el, Kossuth-díjas színművészekkel, s „csapatai harcban állnak” a Deák-dráma ügyében is.)

- Négy hasonló irodalmi rendezvény is van ma este Pesten, és nézz körül, mennyien itt vannak a legjobbak közül – mutatott végig a társaságon Szálinger Balázs. Á, beszélgetni nem lehet, feltűnik Maros András, akivel a januári zalaegerszegi színházi Nyílt Fórumra készülnek, „közös darabot írunk!”

Mi a titok? Kérdezem a jelenlévőktől, magnóval tolakodva a toros káposzta és a baráti diskurzusok közé.

- Nem veszi komolyan magát, magazinszerű, sok a fiatal, akik a nagy bölényekkel együtt szerepelhetnek. Mégsincs kánon, akadémizmus, csak a jó szöveg van. A helytörténetet pedig komolyan vesszük – összegzett a leköszönő főszerkesztő. (Az új kifaggatására több óra alatt sem volt mód, a séf nehéz állás.)

- Közös ismerős hozott össze a Hévízzel, egy éve küldtem nekik, anélkül, hogy megjelentem volna. Csak most – mesélte a 15 éves Kersner Máté, aki filmrendező szeretne lenni.

- Ez az új fajta Hévíz akkor lett, amikor jó pár irodalmi orgánum megszűnt, a megjelenésében van valami csodaszerűség, vákuumba lépett. Kértek tőlem írást, ez velem többször előfordult. Ismertem a szerkesztőket, láttam, hogy ez a műhely működik, szemben sok más kiadvánnyal. Én keveset írok, de nekem a Hévíz már alap. Persze, hogy jártam fürödni Hévízen, ez járt a díjjal – Kemény István Babérkoszorú-díjas költő a Nílus című verssel szerepel a legutóbbi lapszámban, ezzel a címmel tavasszal kötetet jelentet meg. Mielőtt továbbsodorják, még hozzáteszi: – A szervezésük is különleges, láthatja.

Fehér Renátó költő eddig is a csapat része volt. Az ELTE doktori iskolájában jelenleg a rendszerváltás előtti szamizdat irodalomról, a rendszerkritikus értelmiségről készül doktori disszertációra, a mesterei között tudja Tarján Tamást, Schein Gábort, a költők közül Petri áll hozzá legközelebb.

- A tehetséggondozás közhelynek hangzik, de fontos számunkra. A szerkesztőt, ha költő is egyben, külön inspirálja, ha jót, jobbat talál magánál. Annál nincs jobb, mint amikor az ember olyan kéziratot kap, amire irigykedhet. Én legalábbis sokra tudok irigykedni. A szerkesztőnek az a dolga, hogy megtalálja a legjobbat, a maga költészete másik kérdés, nem az a dolgom, hogy letörjem a nálam jobbakat. Ma már nagy számban érkeznek hozzánk kéziratok, már nem csak kezdők. Mi is keressük a kortárs irodalom legjobbjait, jó érzés, ha generációs átjáróházzá válhat a Hévíz.

- A brand, az arculat, a rang építése során milyen hangulatok jelentek meg?

- Hamar kialakult a stabil olvasóközönség, látható, hogy várják az emberek az új számokat. Kisvárosi lapként úgy tudott integrálódni a fővárosi irodalmi életbe, hogy őrzi minden oldalú érvényes platform jellegét. A magas irodalom élvonala és a lokális faktor szépen összesimult. Utóbbit Vajna Ádám fogja gondozni, aki a hévízi Bibó-gimnáziumban végzett – összegzett a szerkesztő.

- Miért jó? Mert nem sznob, felnőttnek nézi az olvasóit – summázta a titkot Szederkényi Olga, akit a televízióból ismerhetünk, s mostanában a Hévíz-beli interjúk, kettős beszélgetések szerzőjeként. Nem mellékesen egy párt alkot az új főszerkesztővel.

ÍNSÉGES IDŐKBEN AD JÓ FÓRUMOT

Kukorelly Endre író, híres felmenői jóvoltából közeli kapcsolatban áll Keszthellyel, a rokonsága is itt él a Balaton-felvidéken. Neki az tetszik, hogy a Hévíz vidéki fiúk kezdeményezéséből képes volt talajt fogni a nagy Budapesten, mégsem vesztette el a kapcsolatát a gyökereivel, sőt összeköti a rég elszakadt, de egymás után sóvárgó kultúrafogyasztókat. Ő is készített lapot, kegyelmi állapot volt, noha az irodalomban nincs demokrácia. De ínséges időkben fórumot ad.