2025.05.21. 09:00
Ferenc pápának ajánlották az egyik dalt
Három város három kórusa adott randevút egymásnak a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, ahol Nagykanizsa Város Vegyeskara, a Keszthelyi Helikon Kórus és a házigazda Zalaegerszegi Vegyeskar lépett színpadra. A kórustalálkozó nemcsak zenei csemegét kínált, hanem régi hagyomány folytatásaként a közösségépítés és az énekkultúra ünnepe is volt. A programot közös éneklés is színesítette, s mindhárom együttes saját zenei arculatát mutatta be a lelkes közönség előtt.

A kórustalálkozón három énekkar lépett fel
Fotó: Seres Péter
A rendezvény a nagykanizsai vegyeskar fellépésével kezdődött, amely Cseke József karnagy vezényletével a hagyományos egyházi és világi kórusművek mellett egy különleges darabot is előadott: részletet a West Side Story című musicalből, amely üde színfoltja volt az estnek. A Keszthelyi Helikon Kórus szintén változatos repertoárral érkezett, Haga Kálmán karnagy irányításával többek között egy francia gitárkíséretes dallal, valamint a Gaudete, Gaudete című művel, amelyet Ferenc pápának ajánlottak – utóbbit dobkísérettel előadva s nagy sikert aratva.

A kórustalálkozón a jazz is hangsúlyt kapott
A házigazda Zalaegerszegi Vegyeskar a Chilcott-féle Jazz Mise részleteivel, valamint a Summer over the Rainbow jazzváltozatával lépett színpadra. Az est zárásaként egy vidám Disney-egyveleg is felcsendült, amellyel a kórus elsősorban a fiatalabb közönséghez szeretett volna szólni.
– Fontos számunkra, hogy a kóruséneklés ne csupán a klasszikus művekhez kötődjön, hanem élményt is adjon, és megmutassa, hogy a mai zenei világban is van helye a kóruszenének – mondta a zalaegerszegi vegyeskar vezetője, Kovács Kata .
A közös éneklés sem maradt el: a három kórus együtt adta elő Bárdos Lajos Danadana című művét, majd a közönséget is bevonva megszólalt az A csitári hegyek alatt és az A jó, lovas katonának című népdal is – a két dallam összeénekelhetősége különleges zárása volt az estének.

A program nemcsak zenei élményt nyújtott, hanem egy több évtizedes hagyomány újjáéledését is jelentette. A találkozó 1992-ben indult útjára, és 2006-ig évről évre megrendezték. Ezt követően hosszabb szünet következett, majd 2023-ban a keszthelyi kórus kezdeményezésére ismét találkoznak a kórusok. Azóta tavaly Nagykanizsa adott otthont az eseménynek, idén pedig Zalaegerszeg volt a házigazda.
A kórusok elhatározták: előadnak egy nagyobb lélegzetű oratórikus művet, amelyet nemcsak egy helyszínen, hanem mindhárom városban bemutatnának – ezzel is tovább erősítve a kórusközösségek közötti kapcsolatot.