Az eltűnt világ visszanéz – mulandóság dobozai (galéria, videó)

A mulandóság kis szentélyei: 2025. május 16-án nyílt meg Pátyerkó László Füstös íz című dioráma tárlata a zalaszentgróti Dóka Éva Pincészetben. A kiállítás egy hónapig látogatható és olyan világba nyújt betekintést, amely egyszerre fiktív és ismerősen valóságos.

„Az idő telik – és közben szétszed mindent” – Füstös íz

A megnyitón Dóra Áron népzenész-tanár és mesemondó szellemes és filozofikus beszédben reflektált a kiállítás lényegére – különösen az idő és az enyészet viszonyára.

– Laci megkért, hogy mondjak néhány szót, mert állítólag én vagyok az egyetlen ismerőse, aki nem jön zavarba, ha öt embernél többen néznek rám – kezdte derűs öniróniával. Aztán mélyebbre ásott: az idő nem csupán kísérője, hanem aktív okozója az elmúlásnak. – A dolgok, akár az emberek, egyre pocsékabbak, használhatatlanabbak lesznek, mígnem a szemétdombra vagy egy sírgödörbe kerülnek.

Dóra Áron szerint Pátyerkó László művei nem az időt ábrázolják – azt lehetetlen –, hanem annak következményét: az elmúlást. A rozsdás mosdók, elhagyott csikkek, gyűrött ágytakarók nemcsak tárgyak, hanem időlenyomatok is. – A regionális enyészetnek is megvan a saját karaktere: máshogy rozsdásodik a bonyhádi zománcfazék, mint egy texasi sörösdoboz.

A diorámák tehát vizuális esszék az elmúlásról – és azokról, akiknek a jelenléte ugyan nincs a képeken, de minden zugban ott lappang.

Helyszín egy barátságból

A kiállítás története nem kurátori pályázattal, hanem egy baráti beszélgetéssel kezdődött. – Egy Bazsin élő ismerősünk, Söjtöri Andor ismeri a pincészetet. Ő ajánlotta, hogy jó lenne ide egy tárlat. Megkérdezte, volna-e kedvem – lett – mesélte Pátyerkó László.

A mostani anyag részben már szerepelt a keszthelyi Kályhák Házában, de Zalaszentgróton húsz művet állítottak ki – köztük régieket és újakat is. A dobozok különféle méretűek, de egy közös bennük: iszonyatosan időigényesek.

– A képeslap méretűek két-három hét alatt elkészülnek, de egy nagyobb darab, mondjuk 60x30 centis, akár három hónapig is tarthat. Ha folyamatosan tudnék vele foglalkozni. De nyáron jön a kaszálás, az építkezés, akkor inkább fél év.

„Valahogy így éltem, valahogy így éreztem”

A témaválasztás nem tudatos koncepcióból fakad – inkább ösztönös lecsapódása az átélt kultúrának. – Történelem szakon végeztem, könyvtárban dolgoztam. Nagyon hatott rám Cseh Tamás világa, talán még inkább Csengey Dénes hangja. Utólag visszanézve látom, mennyire meghatározó volt ez az irány.

A képekhez sokszor konkrét dalok társulnak. Nem mindig szándékosan, de sokszor a zene inspirálja az apró részleteket. – Igen, szoktam zenét hallgatni munka közben. Főleg amikor már csak ismétlődő mozdulatok vannak, mint a miniatűr könyvek gyártása. Olyankor jól jön valami értelmes tartalom a háttérbe.

Papírból világegyetem – a sörösdoboz Paganinijétől

A diorámák anyaga változatos, de a legtöbb papírból készül. – Mondhatnám, hogy a sörösdoboz Paganinije vagyok – nevetett László. – Abból tényleg bármit meg tudok csinálni. De könyvet például nem érdemes sörösdobozból, ahhoz papír kell.

A dobozok nemcsak emlékrekonstrukciók, hanem kísérletek a történetmesélésre is. Olyan szobácskák, amelyeket a néző népesít be, saját emlékeivel. Ahogy a művész fogalmaz: – A képeken sosincs senki. Ezért bárki lehet az, aki épp kilépett a jelenetből.

Kilépni a dobozból – új utak felé

A jelen kiállítás egyik új darabja már a jövő felé mutat. – Az Ararát című doboz egy csónakot ábrázol. Most egy ideig ezen a vonalon szeretnék továbbmenni – kilépni a dobozból, kicsit szabadabban mozogni a térben.
 Ez nem előzmény nélküli: korábban is voltak próbálkozásai térbeli installációkkal, de most tudatosabban fordul efelé.

Pátyerkó László diorámái tehát nemcsak a múlttal foglalkoznak, hanem a jelen és a jövő határán is keresik a helyüket. Vagy ahogy Dóra Áron mondta ajánlójában: – Egy cipősdoboznál alig nagyobb kápolnát épít – az elmúlásnak.