2025.04.11. 10:45
Szálinger Balázs: A költő nem magányos farkas...
Hétfőn Zalaegerszegre "repült" a Keszthelyen élő, József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas Szálinger Balázs költő, drámaíró, aki idén érettségi tétel tétel lett. A megyeszékhelyen bemutatta új könyvét, amely a Mintha repülnék címet viseli, s a zsebbe férő kis kötet Szálinger Balázs szándéka szerint 9 különleges utazást, egy nagy elődöt és egy sajátos magánéleti helyzetet tálal az olvasó elé.
Szálinger Balázs 2024-ben több részletben járta végig Petőfi Sándor 1845-ös felföldi „úti jegyzetek”-ben megörökített útvonalát. A megvalósítás során a közösségi médián keresztül folyamatosan tájékoztatott, hiszen évek óta magánkiadásban jelenteti meg a köteteit, így javarészt előrendelésben kelnek el a könyvek. Még javában tartott tehát a július eleje és november eleje közt megtett utazás, amikor már előfizettek az olvasói a jövendőbeli élményre.

Fotó: Pánczél Petra
Akár erről is kérdezhették volna a szerzőt április 7-én a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium végzős diákjai. Ugyanis Szálinger Balázs a magyar irodalmi szóbeli érettségin a kortárs magyar irodalom témakörben érettségi tétel. Ebben a minőségében töltött a diákokkal rendhagyó irodalomórákat Ferge Rita tanárnő meghívására.
Szálinger Balázs és a "kocsma"
A tanulók a tétel sikeres abszolválása érdekében feltett kérdéseik mellett kíváncsiak voltak a "kocsma" motívum hangsúlyosságának okára. Vendégük elmondta, amivel az író ember számára a hajdani kávéházi működésmód mára eltűnt, a kocsma találkozó- és inspirációs tér, ahol akár alkotni is lehet(ne). A hiedelmekkel ellentétben ugyanis a költő gyakran nem magányos farkas.

Más maturálók a témaválasztás kapcsán esetleg bekapcsoló öncenzúra létezéséről érdeklődtek. Szálinger Balázs tapasztalata szerint a művészet és a vers ezt eleve nem engedi meg, az író, a költő muszáj, hogy arról írjon, ami izgatja, ami foglalkoztatja. Ha nem így tesz, nagy dolgokról mond le, hangsúlyozta, a diákok emlékezetébe idézve például Ady költői arcélét. Az állásfoglalás jó esetben a művekben jelenik meg.
A Vers című vers került aztán górcső alá, amihez a gyerekek magyarázó hátteret kaptak, láthatták, milyen tény válthat ki verses megnyilatkozást, s az a 8 sor mennyi ideig keresi a helyét az univerzumban, mire beillik egy kötet adott mozaikjába.
Folytatás a színházban
A hétfő koraeste pedig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházba hívta Szálinger Balázst, ahol szintén a Mintha repülnék (Petőfi nyomán a Felföldön) című szerzői magánkiadású kötet volt a főszereplő. A színházzal gyümölcsöző kapcsolatban álló íróval (Becsvölgye című drámáját 2024-ben mutatták be) Mihály Péter művészeti vezető beszélgetett, Dura Veronika, Kovács Virág, Besenczi Árpád, D. Varga Ádám színművész pedig részleteket olvasott fel a könyvből.
Három könyvbéli pillér
A három pilléren nyugvó kötet elemeit végigjárva sok szó esett Petőfi Sándor 1845-ös élethelyzetéről, ami némileg hasonlítható XXI. századi utódja 2024-es státuszához. Petőfi a Pest Divatlapnál lévő szerkesztői munkáját adta fel, Szálinger évekkel korábban a Hévíz folyóirat szerkesztéséről mondott le, hogy alkotói kíváncsiságát kövesse. Petőfi ekkor főállású költő lett, ami tulajdonképpen először fordult elő a magyar irodalomban.
Lappangó párhuzam lenne a nőkhöz való viszonyban is? Petőfi az út során - ahogy Szálinger Balázs értelmezi - megváltoztatta korábban sematikus nőképét, mivel művelt, okos hölgyekkel találkozott, beszélgetett. Ez némiképp előkészíthette a Szendrey Júliával való kapcsolatát, benne ugyanis szellemi szövetségest is talált.
Amire nagyon vigyázott
Mi lenne hát a három vonulat? A szerző maga is megengedi, hogy olvassuk útinaplónak, ha erre visz az érdeklődés. Akkor Aszód, Eperjes, Kassa, Késmárk, Lőcse, Igló, Rozsnyó, Rimaszombat, Losonc, Vác, Aggtelek, Balassagyarmat a téma. Ébred az odautazási vágy, osztozunk a szerző lelkesedésében és dohogásában a magyar vonatkozások példás megőrzése, illetve szomorú eltüntetése ügyében. (Szálinger Balázs alaposan előkészítette az útját, minden városban szakavatott kalauzok várták néhány barátjának köszönhetően.)
De a 22 éves Petőfit is megtehetjük vizsgálódásunk tárgyának, ugyanígy Szálinger Balázs adott hónapokbeli létállapotát, hiszen a könyv végül is Szálinger Balázs érzelmeit, gondolatait hordozza. A kérdező érezhetően ez utóbbira volt leginkább kíváncsi, de ő épp erre próbált legjobban vigyázni.
Szálinger Balázs néhány kötete:
- Kievezés a vajból
- Zalai passió
- Köztársaság
- Al-dunai álom
- És most kelletlen elrugaszkodom
- Koncentráció
A videóban Szűcs Krisztián zenésszel egy 2024-es balatonfüredi fellépésen: