2025.04.21. 10:55
Sírja a fjordokra néz és nincs rajta felirat (galériával)
Kevesen tudnák megmondani, ki volt az a híres zeneszerző, akinek a nyughelye a norvég fjordokra néz, művei pedig a minap lenyűgözték Zalaegerszeg diákságát.
A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar idén tavasszal is megszervezte az ifjúsági koncertsorozatot, melyen mintegy háromezer diák ismerkedhetett meg a norvég romantika atyjával, a norvég zeneakadémia alapítójával, akinek műveit hazája történelme, legendái, tájai és lakói ihlették. Még a sírja is a fjordoknál található egy sziklafalban, s érdekesség, hogy semmilyen felirat nincs rajta.

Edvard Grieg (1843-1907) műveit Tóth László zongoraművész, valamint Farkas Alexandra (ének) közreműködésével, Bognár Ferenc vezényletével tolmácsolta a zenekar eddig nyolc előadás során, s lesz még egy ifjúsági koncert április 28-án. A műsoron két fontos darab szerepelt:
- a Peer Gynt szvit,
- az a-moll zongoraverseny.
A szvit egyes tételei, például a Reggeli hangulat, olyannyira népszerűek, hogy filmekhez is felhasználták azokat. Érdemes meghallgatni, egy kis lazításként a húsvéthétfőhöz.
Szimfonikusok ifjúsági koncertje Zalaegerszegen
Fotók: Pezzetta Umberto