Mesemondó

2025.04.19. 12:00

Az okos leányól a pletykás asszonyokig

A városi könyvtár idén is megrendezte Lentiben egyik hagyományos programját. A Hetedhét Ország Mesemondó Verseny idei megmérettetésére 24 kisdiák érkezett a lenti és környékbeli (Csesztreg, Gutorfölde, Lovászi, Páka) iskolákból. A gyerekek változatos meséket hoztak, gyönyörű népmeséink mellett hallhattuk Kányádi Sándor, Marék Veronika és Romhányi József sorait is.

A Hetedhét Ország Mesemondó Verseny nevezőinek előadásait Baksa Melinda, a városi könyvtár igazgatóhelyettese, Gál Elekné nyugalmazott óvodavezető, Molnár Gábor költő és Paksa Katalin kisgyermeknevelő értékelte, s osztott ki a helyezések mellett különdíjakat is. 

mesemondó verseny
A mesemondó verseny 3. és 4. osztályos résztvevői a lenti könyvtárban 
Fotó: Városi Könyvtár Lenti

A Hetedhét Ország Mesemondó Verseny legjobbjai

Az 1-2. évfolyamosok versenyét Ruzsics Panna nyerte (Lenti Általános Iskola és Gimnázium Vörösmarty Mihály Tagintézménye), Az okos leány című mesével. A 3-4. évfolyamosok közt Zakály Katalin Sára, (Pákai Öveges József Általános Iskola) produkcióját értékelték a legjobbra. Előadásában A pletykás asszonyok című mesét hallhatták. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában