2025.04.19. 16:30
Fiatal zalai tehetségeket díjaztak
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is meghirdette a vármegye általános iskolás tanulói számára irodalmi pályázatát a zalalövői Salla Művelődési Központ és Könyvtár. Az Író leszek nevet kapott programra a zalai tanintézményekből 31 alkotás érkezett.
Erről Lukács Andrea, az intézmény igazgatója, valamint a pályázatot lebonyolító könyvtárosok, dr. Molnárné Skriba Judit és Kovács Mónika számoltak be hírportálunknak. Elmondták: az Író leszek pályázat már bevált tematikája szerint az érdeklődő általános iskolás tanulóknak megadott illusztrációk alapján kell elkészíteniük pályaműveiket. Az inspiráló képekről az alsó tagozatosok mesét, a felsősök verset vagy novellát írnak. A feladványban szereplő grafikákat évenként más-más illusztrátor munkái közül választják ki. Idén Balogh József és Devecsery László Vers-Zengő című kötetének képeit használták, amelyek illusztrátora Balaskóné Szkladányi Annamária volt.

Fotó: Gyuricza Ferenc
Három tagú zsűri
Az intézmény felhívására 31 pályamű érkezett. A beküldött alkotásokat Bischofné Hesinger Katalin író-költő, a Salla Művelődési Központ és Könyvtár művelődésszervezője, valamint Horváth Eszter középiskolai és Radics Rozália általános iskolai magyar szakos tanár zsűrizte.
Az Író leszek pályázat díjazottjai
Mese kategóriában Horváth Olívia (Bagodi Fekete István Általános Iskola Salomvári Tagiskolája, 2. évfolyam), Szabó Olívia (Zalalövői Általános Iskola, 4.évfolyam) és Takács Tamara (Lenti Általános Iskola és Gimnázium Vörösmarty Mihály Tagintézménye, 3 évfolyam) írását díjazták. Novella kategóriában Novák Norton, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 5. évfolyamos tanulója kapott díjat. Vers kategóriában Vitusz Emili (Zalaapáti, Gábor Áron Általános Iskola, 6. évfolyam), Császár Dorottya (Nagykanizsa, Rozgonyi Úti Általános Iskola, 7. évfolyam) és Lang Szófia (Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola, 7. évfolyam) kapott díjat. A zsűri emellett különdíjban részesítette Fekete Lídiát, a zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola hetedik osztályos tanulóját, aki ugyancsak a vers kategóriában nevezett.