2025.03.23. 10:01
Magyar történelmi különlegességek a topográfiai kiállításon (galéria)
A baki születésű Tamás Gábor, A Magyar Honvédség nyugállományú alezredesének térképgyűjteményéből nyílt kiállítás a baki Faluházban március 22-én, szombaton délután. A térképkiállítás április 22-ig látható.
Március 22-én, szombaton, a víz világnapján megnyílt tárlaton gazdag térképgyűjteménybe nyerhettek betekintést az érdeklődők, akik a térképkiállítás megnyitója után kötetlen beszélgetés keretében szerezhettek még több információt a térképek történetéről.

Fotó: Pezzetta Umberto
Térképkiállítás - magyar történelmi különlegességekkel
A baki születésű Gábor Tamás alezredes először a vasúton kezdte pályafutását, mielőtt a honvédséghez került. Ott ismerkedett meg a topográfiával, ami egy életen át tartó vonzalom lett számára. Az évtizedek alatt összegyűjtött térképek közül kiemelkednek a régmúltba kalauzolók. A kiállítás révén olyan különlegességek másolatát is megnézhetik a látogatók, mint például Bakócz Tamás esztergomi érsek titkárához, Lázárhoz köthető térképet. Jelen tudásunk szerint a Lázár-térkép az első Magyarországot ábrázoló nyomtatott térkép, amelynek 1528-ban kiadott, egyetlen fennmaradt példányát az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. A térkép 2007-ben felkerült az UNESCO Világemlékezet Listájára.
Az április 22-ig látogatható térképkiállításon a szűkebb pátriát, egy egykori nagy Magyarországot, Zala vármegyét és Bakot bemutató térképek is szerepelnek.
Magyar történelmi különlegességek a topográfiai kiállításon
Fotók: Pezzetta Umberto