2025.03.27. 18:30
Göcseji Skanzen: a látogatók történetmesélésen alapuló eszközt vehetnek majd kezükbe
Egy digitális tárlatvezetői alkalmazás kidolgozása a célja az InnoGuide4CHT elnevezésű osztrák–magyar nemzetközi projektnek, amelyben a zalaegerszegi Göcseji Skanzen is részt vesz. Az eddig elért eredményeket a csütörtökön tartott konferencián mutatták be a vármegyei közművelődési és turisztikai szakemberei számára.

Göcseji Skanzen. A projektben egy digitális tárlatvezetői alkalmazást fejlesztenek ki. (Képünk illusztráció)
Fotó: Antal Lívia / Zalai Hírlap
A Google keresőben múzeumi tartalmak nem jelennek meg, pedig a felhasználók ott keresnék, és nem az adott intézmény honlapján, mutatott rá Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója. A régész-térinformatikus hangsúlyozta, hogy a múzeumok, mint a tudomány templomai, már régóta nem csak a gyűjtemények kutatóié, hanem ma már a digitalizáció elterjedésével a virtuális közösségé. Tagjai már nem csak kultúrafogyasztók és látogatók kívánnak lenni, és ezért kérdés az, hogy mennyien jutnak el azokra a felületekre, ahol részesei lehetnek a múzeumok életének a tartalmak meghatározásával, képek megosztásával, illetve hozzászólásokkal. Mint mondta, a Göcseji Skanzen projektjével ezen az úton halad.

Fotó: Antal Lívia / Zalai Hírlap
Göcseji Skanzen több partnerrel fejleszt
Varju András, a Göcseji Skanzen tagintézmény-vezetője elmondta, hogy a határon átnyúló projektben a stübingi múzeummal, a Vasi Skanzennel, valamint Pannon Egyetemmel működnek együtt, mert képzés is része a programnak. Közösen keresik azokat a megoldásokat, amelyek a szabadtéri gyűjteményekben, mint a zalaegerszegi falumúzeum, is jól használhatók. Egy digitális alkalmazást fejlesztenek ki a történetmesélésen alapuló tárlatvezetéshez 2026 végére, amelyből pilot projekt is lesz. Kapcsolatban állnak a Magyar Siketek és Nagyothallók Szövetségével, hogy az alkalmazás a sérült emberek számára is élményt nyújtson.

Fotó: Antal Lívia / Zalai Hírlap
Szikszai Kata szakmai munkatárs a kérdőívek eredményeiről számolt be, amelyben többek között arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire elégedettek a jelenlegi kommunikációs eszközökkel, és hogy milyen tartalmakkal kell rendelkeznie egy digitális alkalmazásnak.