Nem szerelem volt, sokkal több annál, maga a Mindenség

Bertha Bulcsu (1935–1997) Nagykanizsán született, gyermekkori éveit meghatározta a Balaton, Györök, Tapolca közelsége. Keszthelyre járt gimnáziumba, kezdetben itt még a híres premontrei tudós tanároktól tanult, Klempa Sándortól, Ipoly Gusztávtól. Mellette a család fenntartójaként napszámban dolgozott. Az egyre erősödő kommunista diktatúrában – édesapja rendszerellenes megnyilvánulásai miatt – nem tanulhatott tovább, ezért Dunapentelén, majd Pécsen lett gyári munkás. Végül Csorba Győző írónak köszönhette Pécsen, hogy könyvtáros lehetett, és verseivel, írásaival bekapcsolódhatott az irodalmi életbe. Mert ekkoriban már számos kézirata lapult az asztalfiókban. Hányatott indulása ellenére folyamatosan képezte magát, küzdött írói álmaiért. Tüskés Tibor Jelenkorában publikálta írásait. Ekkoriban már napilapokban dolgozott újságíróként, szerkesztőként. Majd Pécsről a fővárosba tette át székhelyét, küzdelmes évek következtek a fővárosban: szabadúszóként szembesült az irodalmi élet átpolitizáltságával, szekértáboraival, végül egyikhez sem csatlakozott, de mégis beilleszkedett. Később az Új Írás, az Élet és irodalom munkatársa lett.

Kedvelt műfajává a novella vált, azonban számos elbeszélést, regényt, tárcát, publicisztikát, interjút, szociografikus írást is jegyez. Tévéjátékok, forgatókönyvek szintén kötődnek nevéhez, így születtek meg a korszak nevezetes filmjei, Bertha tollából: a Harlekin szerelmese és A kenguru is. Hosszú, kitartó munkával a próza mestere lett és élete végén rátalált balatoni menedékére is. Az anyagiakban korántsem dúskáló író végül Balatonszepezden talált magának nyaraló- és alkotóhelyet 1969-ben. Felesége, Nagy Franciska jól érthetően foglalta össze Bertha állandóan jelen lévő balatoni vágyódását: „Mindig, mindenhonnan a Balaton partjára vágyott. Sztálinvárosból, Pécsről, Pestről s a nagyvilágból is, bárhol járt. Megcsodálta a Földközi-tengert, a Balti-tengert, az Indiai-óceánt, s összevetve velük a Balaton lavórnyi kis víznek látszott csupán, számára mégis a Mindenséget jelentette. Gyermekkorától ehhez a tájhoz kötődött, ezt szerette, az itteni szelíd dombokat, végtelen levegőeget és a vizet. Ez a föld-levegő-víz közeg volt az otthona. Lakásban, szobában soha nem érezte jól magát. Ezért tiltakozott »a Balaton szerelmese« patetikus minősítése ellen, mert ez nem szerelem volt. Több annál. A létezés egyetlen lehetséges helyszíne, ahol az ember a táj részeként élhet, mozoghat, teste, tekintete, képzelete nem ütközik minduntalan falaknak.”

Balatonszepezden a közösségi ház, Balatongyörökön a könyvtár őrzi Bertha nevét. Műveinek egy része a Petőfi Irodalmi Múzeum digitális adatbázisában elérhető, de Balatoni évtizedek című munkáját egy kényelmes fotelban vagy a tó partján érdemes olvasni. Megérthetjük belőle érzékeny írói felfogását, a minden részletre kiterjedő ábrázoláskészségét és a tó iránti elkötelezett aggódó rajongását.

Dr. Kovács Emőke