Tóparti történetek: szőlők, házak, írói hajlékok a Balatonnál

Passuth László (1900–1979) 1958-ban Tihanyban, a diósi háromszögnél telepedett le. A két háború között indult írói pályája, de 1945 után hosszú évekig mellőzték. Regényei hatalmas művelődéstörténeti forrásbázisra épülve történelmi korokat idéznek. Tihanyban írta egyik leghíresebb regényét, a Ravennában temették Rómát című művet. Balatonnal való kapcsolata a Lipták-házban kezdődött: „Az ötvenes évek elején nem jelenhettek meg regényei. Hogy kárpótolja önmagát, igazi reneszánsz főúri gesztussal, adománylevelekkel lepte meg barátait. Tartományokat osztogatott: Lombardiában, Toszkánában, Róma környékén lévő birtokokat Borsoséknak, Illyéséknek, Vass Elemérnek. Ő beérte a szerény kancelláriusi ranggal és címmel. Vendéglátó házigazdájának, Lipták Gábornak viszont a birtokon felül »árumegállító jogot« is adományozott. A Lipták-háznak ugyanis már akkor »vendégmegállító« joga volt. Minden errefelé vetődő rangosabb író- és művészember megkereste vendégszerető házukat” – írta Bodosi György orvos-író, aki szinte az összes balatoni íróval jó kapcsolatot ápolt. Passuth termékeny volt a tónál: napi öt-hat gépelt oldalt írt, korán kelt, majd az elvégzett munka után élvezte a balatoni nyarakat. Sokat fürdött, evezett, vendégeket fogadott. Végső nyughelye az arácsi temetőben található.

Déry Tibor 1966-ban vásárolt házat a füredi Tamás-hegyen, és itt írta meg egyik legnagyobb, önéletrajzi ihletésű művét Ítélet nincs címmel, melyben a nagy tó a háttér a számvetést végző író előtt. Tamás-hegyi hajlékából előretekintve idézi meg életének egykori – már többnyire elhunyt – szereplőit: Tóth Árpádot, Kosztolányi Dezsőt, szeretőjét, Böhm Arankát, József Attilát, pályatársait, családtagjait, a mű zárásaként szeretett édesanyját. Közben pedig lepereg előttünk Déry Tibor kalandos élete: kapcsolata a kommunista mozgalmakkal, külföldi útjai, házasságai, börtönévei, irodalmi útjai. A fejezetek általában egy balatoni felvezetővel kezdődnek: „Innét föntről, a Tamás-hegyről tiszta időben nemcsak Keneséig, Siófokig látni, de a tihanyi félsziget nyakán át a nyugati medence somogyi partjára, Szárszóra, Szemesre, Lellére, talán még Fonyódra is. Főképp este, amikor a parti sétányokon kigyulladnak a lámpák.” Balatoni vonatkozásokat A napok hordaléka című naplójában is olvashatunk.

Jankovich Ferenc 1950-től badacsonytördemici szőlőjét gondozta, több munkája is balatoni ihletettségű. A Badacsony környékén játszódik a Hulló csillagok, A tél fiai, a Hídégetés című regénye. Emellett versei is születtek a tóról: 1954-ben jelent meg Szántód partjainál című kötete. Képes Géza szintén Szántódhoz köthető, 1952-ben született – a Vajudó világ című kötetben – Balatoni dalok versciklusa.

Rónay György Szárszón pihente ki év közbeni fáradalmait. Neki sem jutott könnyű élet az 1945 utáni kulturális életben, ezért az 1941 óta létező balatoni menedék valóban kikapcsolódást nyújtott számára. Naplóiban rögzítette szárszói mindennapjait, ahova a család is elkísérte, és ahol rendületlenül dolgozott a nyári napokban is. A szárszói évek feltűnnek Esti gyors, valamint A párduc és gödölye című regényében. Fia, Rónay László így idézte fel apja szárszói inspirációit: „Főként verseiben – de elbeszéléseiben is – igen fontos, jelképpé transzponált szerepet játszik a »kert« és a »tó« motívuma. Mindkettő a végtelenség igézetét keltette benne. A »kert« a folytonos megújulás szimbólumává nőtt, a »tó« a határtalanságévá, melybe előbb-utóbb mindnyájan beleolvadunk. Új és új verseskönyveiben állandóan visszatértek ezek az eszmék, mígnem tudatosan ciklusokba rendezte őket. Szárszó így lett verseiben, öregkori költészetében a teljes, a megélt élet és az elmúlás hordozója. (…) 1956 után sokfelé megfordult a nagyvilágban, de az igazi kötődést ifjúkori otthona, Kakucs mellett Szárszó adta számára. Itt igazán otthon érezte magát. Sosem kereste a fényt, nem is nagyon hullott rá, amíg élt. Ám itt, a hatalmas gesztenyefa ágai közül érintetlenül szívhatta magába a nap lebírhatatlan fényességét, amely boldoggá tette és alázatra nevelte.”

A Balaton és az irodalom 1945 utáni kapcsolatából nem hagyható ki az egyfajta kulturális központként, állami támogatással működő egykori Esterházy-kastély, azaz a Szigligeti Alkotóház, amelyet 1952-től az Irodalmi alap működtetett. Mindenki megfordult itt: 

• Fekete István, 
• Nagy László, 
• Pilinszky János, 
• Juhász Ferenc, 
• Örkény István, 
• Weöres Sándor, 
• Zelk Zoltán.

Többen közülük balatoni vonatkozású versekkel, sorokkal örökítették meg szigligeti tartózkodásuk. Termékeny és sajátos időszak volt ez a magyar irodalmi életben, melynek tavi vonatkozású irodalmi emlékei napjainkban is kikapcsolódást nyújtó olvasmányok lehetnek.

Dr. Kovács Emőke