2025.01.13. 18:00
Újévi koncertet adott a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar (galéria, videó)
Nagy sikerű, kétszer is telt házas újévi koncertet adott a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar január 11-én és 12-én a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az együttes fennállása 50. évfordulóját ünnepli 2025-ben, az újévi koncert harminc éve szerepel a műsornaptárukban.
Az 50 éves Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar újévi koncertjén hatvan zenész lépett a közönség elé, a koncert a bécsi újévi hangverseny mintájára klasszikus Strauss-műveket szólaltatott meg, de hallhatott a közönség operettdalokat, filmzenét. valamint magyar és külföldi popslágereket is a zenekar feldolgozásában. A fináléban az együttes védjegyeként a Radetzky induló szólalt meg.

Fotó: Pezzetta Umberto
Az együttest Farsang László alapító karnagy és Vörös István jelenlegi karnagy, a Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola igazgató-helyettese vezényelte, harmonikán közreműködött Németh Norbert. Az együttes Zalaegerszeg önkormányzata támogatását élvezi, a koncerten Balaicz Zoltán polgármester elismerő oklevelet adott át Vörös Istvánnak.
Újévi koncertet adott a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar
Fotók: Pezzetta Umberto