Illyés Gyula a kőasztalába rejtette híres versét

Az ozorai születésű Illyés Gyula 1943-ban – miközben Németh Lászlóval a front elől menekültek – Tihanyban lelt menedéket. Illyés feleségének, Kozmutza Flórának volt itt háza, az Alsó-Kopasz hegyen. Ez a ház vált – hasonlóképpen Lipták Gábor füredi otthonához – egy sajátos világú irodalmi, művészeti találkozóhellyé. Felsorolni is nehéz, kiknek adott szellemi teret e szép nyári, de olykor téli otthon. Járt itt Weöres Sándor, Lipták Gábor, Bertha Bulcsu, Károlyi Amy, Szabó Lőrinc, Németh László, Veres Péter, Déry Tibor, de nemcsak hazai, hanem külföldi nagyok, mint Paul Éluard, Louis Aragon, Tristan Tzara.

Illyés Gyula tihanyi szokásai

Illyés számos prózai és lírai műve ebben a házban született meg, köztük sok, Balaton által ihletett vers, mint a Tihanyi barátaimhoz, a Jegyzőfüzet, Könny közt remény, Nyugat felé, A sors elé, Az állomásról jövet, Új nép a parton, Az őszi Tihanyból, Fügebokrok, Aggódó szív. De ezen a helyen vetette papírra Ozorai példa, Fáklyaláng, Tűvé-tevők, Dózsa György, A különc, Ingyen lakoma, Ebéd a kastélyban, Szíves kalauz, Kháron ladikján című műveit is. Napjai általában kerti munkával, sok fizikális tevékenységgel és írással teltek. Mindennapjait az őt gyakorta látogató Bodosi György író rögzítette, aki így írt Illyés tihanyi szokásairól „Illyéshez Tihanyba többször érkeztem úgy, hogy éppen alkotott. A ház előtt ült egy fatuskón, meggörnyedt felsőtesttel. Betűket vetett a térdére fektetett, könyv fölé helyezett papírszeletre, amely ritkán volt nagyobb egy receptpapírnál.”

Egy mondat a zsarnokságról, a kőasztalba rejtve

Illyés Gyula egy fontos történelmi pillanatban itt jegyezte le az Egy mondat a zsarnokságról című örökérvényű opuszát. Az 1956-os eseményekhez nemcsak ez a műve kötődik e helyszínen, hanem nagy valószínűséggel Tihanyban született az a kiáltványa is, amely a világhoz, az írókhoz, értelmiséghez fordul a magyar szabadság kivívása ügyében. A szabadságharc vérbe fojtását követően a sok írótalálkozót megélt emblematikus malomkő asztal lábazatába rejtette el az írást, amit csak 1989-ban találtak meg. A fontos szerepet betöltő kőasztalra Bodosi György, Illyés orvos-író barátja így emlékezett: „Magasba törő feketefenyő alatt a ház sarkánál van a költő híres kőasztala. Fél arasz szélesre kopott malomkő, a közeli patakmalmok valamelyikében csiszolódott ilyen vékonyra. Tömzsi kőlábon áll, félkörben padok ölelik körül. Társalog, vendéget fogad ennél az asztalnál, verset nem ír rajta.”

Illyés Gyulának találkozási pont és menedék is volt egyben a tihanyi kert, amely nem csak a vidámságnak, hanem a belső kételyeknek is helyet adott. Erről tanúskodik Illyés Levél a partról című verse, melynek részlete beszédes: „A magányos ház körül, ahol lakom,/ egy rókalábnyom nincs, egy cinkenyom,/ kertet, határt az éjjel leesett hó fehérbe vont, mint egy levelet./A nagy boríték bontatlan simul./Nem érinti napokig újra ujj./E címzést sem kapott levél minden tartalma én vagyok,/e hét határnyi hó alatt egyetlen közölnivaló.”

A legnagyobb alkotók egyike

Illyés Gyula megkerülhetetlen alakja lett a 20. századi magyar irodalmi életnek, életműve okán a legnagyobb alkotók közé sorolhatjuk. Ismertsége saját korában is nyilvánvaló volt, s bár nem tartozott a hangadók közé, személye tekintélyt, elismerést parancsolt. Hidat képezett népiek és urbánusok, jobb- és baloldaliak, a hivatalos politika és a kultúra képviselői között. Sokat dolgozott, nagy energiákkal, melyhez a megnyugtató és meditatív hátteret a tihanyi hajlék biztosította.

dr. Kovács Emőke