2025.01.18. 17:00
Hajdanvolt mesterség praktikáival ismerkedtek a bútorfestő workshopon (fotógalériával)
A bútorfestés praktikáiba mélyedtek el azok a résztvevők, akik éltek a zalaegerszegi Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház által felkínált lehetőséggel. Szombaton, az első alkalommal megrendezett bútorfestő workshopon Gaál János bútorfestő, a Népművészet Mestere és e mesterség legkiemelkedőbb hazai képviselője volt a segítségükre.
A templomokra, egyéb épületekre jellemző mennyezetkazetták motívumaiból választhattak egy részletet, amit először megrajzoltak, majd kifestettek. Gaál János elmondta, hogy minden tájegységnek, így a kalotaszegi, révkomáromi, hódmezővársárhelyi mennyezetkazettáknak is megvan a saját mintázata és színvilága, de mindegyik egy célt szolgált, hogy szebbé tegyék velük a templomokat. A résztvevők belefeledkezve a munkába dolgoztak. A hobbi bútorfestő Hegyi Noémi elmondta, Gaál János akkora név a szakmában, hogy vétek lett volna kihagyni a bútorfestő workshopot.

Fotó: Antal Lívia / Zalai Hírlap
Bútorfestő workshop: Következő alkalom február 15-én
A második alkalmon Prokné Tirner Gyöngyi bútorfestő, az Alkotóház korábbi vezetője oktatja majd a tükörkeretek festését. Erre még lehet jelentkezni, ismertette Kiss-Molnár István intézményegység-vezető, hozzátéve azt, hogy a bútorfestő workshopoktól egy új zalai tárgyalkotó műhely, a Gébárti Bútorfestő Stúdió létrejöttét várják.

Fotó: Antal Lívia / Zalai Hírlap
Bútorfestő workshop
Fotók: Antal Lívia