Folytatás és frissítés: Kettős beszélgetés régi-új színi vezetőkkel (galéria, videó)

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházra a megye és a város vezetése, valamint a közönsége 1983-as alapítása óta mint a zalai művészet és kultúra zászlóshajójára hivatkozik. A zalaegerszegi színház negyven éves működésével vívta ki ezt a státuszt.

Ruszt József, Bereményi Géza, Bagó Bertalan, Halasi Imre, Stefán Gábor, Tucsni András után 2010-ben érkezett dr. Besenczi Árpád és Sztarenki Pál a teátrum vezetői székeibe. A legutóbbi pályázatokon már - a sokak szimpátiáját kifejező becenéven szólított - Besi egyedül indult, így volt ez most is. Azonban az új ciklust mégis Mihály Péter művészeti vezetővel együtt fogják meghatározni. A 2018 óta üres státusz, a művészeti vezető, információk szerint egészen a személyig bezárólag egyetértő ajánlással találkozott. Ezen kívül a véleményező és döntéshozó grémiumok azt is kérték, tegyen lépéseket, hogy ne csak egy játszóhelye legyen a színháznak, s ha lehet, lehessen online módon is jegyet venni az előadásokra.

Lapunknak közösen adott interjút dr. Besenczi Árpád (59) igazgató és Mihály Péter (45) művészeti vezető. 

– A színházhoz való viszonyom alapvetően nem fog változni a következő öt évben sem, örülök, hogy az önkormányzat folytatásra érdemesnek tartja az eddigi munkát. A művészeti vezető pedig szerintem jó segítségemre lesz a jövőben, hiszen Mihály Péterrel sokat dolgoztunk már együtt, rendeztük egymást, ismerjük egymás színházhoz való kötődését, kvalitásait. A színháznak csak jót tehet, gyümölcsöző kapcsolatban bízom. Ő évek óta kimagaslik a mezőnyből, megérett a feladatra – mondta Besenczi Árpád a legfeltűnőbb változásról. – A frissessége is hasznunkra, lesz, nem mintha bennem ne lenne meg a tettrekészség.

Zalaegerszegi színház: a szórakoztatás és a gondolkodtatás megfér együtt

Besenczi Árpád Pécsett jegyezte el magát a színészettel, a színházzal, noha jogi diplomát is szerzett. Az amatőr színi világban is megmártózott, mesél színes történeteket a különböző játszóhelyek romantikájáról. Ma a Hevesi Színház menedzselése a fő feladata, örül, hogy majdnem a COVID utáni szintre ért újra a bérletek száma. A csúcs 12 ezer bérlet volt, ehhez kell még 1-2 ezer.

– Úgy, hogy egyetlen játszóhelyünk van. Szerencsésebb színházaknak 2-3 játszóhelyük is van, mi ezzel nem számolhatunk, lehet keresni alternatív helyeket, de mindenáron nem. Tudjuk, hogy van egy szűkebb réteg, amelyik vevő a kísérleti színházra, az alternatív játékmódokra, de a kevés nézőnek készült előadás is ugyanannyiba kerül. Ezzel együtt számos komoly előadásunk ment nagy közönségsikerrel. Sorolja a Vágy villamosát, a Becsvölgyét, az Augusztus Oklahomát, A király beszédét. 

– A szórakoztató darabok nagyon széles palettáját kínáljuk, a vígjáték és vígjáték közt nagy különbség van. A könnyű műfaj pedig nem is olyan könnyű színészileg. Ha a financiális keretek lehetővé teszik, sokszínű repertoárt állítunk össze.

– Én úgy gondolom, hogy a színház a “mit” és “hogyan” művészete – kapcsolódott a beszélgetésbe Mihály Péter, aki úgy véli, az évadterv alapvető helyi értékekein nem biztos, hogy lehet, sőt, hogy kell változtatni. – Viszont az, hogy az adott műfajokon belül milyen darabokat találunk, s hogy ezekhez rendezőnek/alkotótársnak kiket hívunk, -akik lehetőség szerint frissítést, új szemléletet is hoznak- nos ez már járható, kívánatos út lehet. Az elmúlt évtizedek alatt kialakult műsorstruktúrát tehát szerintem alapvetően megtarthatjuk, azon belül viszont bőségesen találni mozgásteret. Az izgalmas kísérletek és az atombiztos elemek között egyensúlyozva volna jó előre haladni. Számomra az egyik legfontosabb, hogy a felnövő generációkat is színházat, “jó színházat” szerető, azt igénylő és értő közönséggé neveljük. A gazdasági működés stabilitását persze szem előtt tartva, a szélesebb közönség igénye mellett lehetőleg minden réteg vágyait figyelembe véve kell navigálni a régió kulturális zászlóshajóját. Besivel sokat fogunk beszélgetni, az biztos, nagyon fontosnak tartom megtalálni és bővíteni emberi és szakmai egyetértésünk közös halmazát, aminek a nyertese a közönség és a társulat kell, hogy legyen.

Adódik a kérdés, mi hajtotta beszélgetőtársaimat a színház, mint önkifejezés felé.

– Én tesitanár akartam lenni, de az nemcsak labdajátékból áll ugyebár. Gyerekként több filmben részt vettem, amatőr színpadon éltem ki szereplési vágyamat, csalódás is volt, hogy nem vettek fel a színművészetire. Végül a jogot is úgy végeztem, hogy akkor is színész akarok lenni. Az egyetem alatt egy kis lukban is előadásokat csináltunk, a jelmezeket is mi magunk készítettük. A pesti évek hoztak ismertséget, népszerűséget, kedvemre való szerepeket, reklámszerződéseket, filmeket. Valami hiányzott. A zalaegerszegi színházi pályázat mozgatta meg a fantáziámat, a barátaim biztattak, jó lesz, barátságos fickó vagy, szeretni fognak. A színházat szeretem komplex teljességében látni.

Nem fogják elhinni, Besi diplomadolgozata 1989-ben az akkori magyar színházi struktúra általános válságának okairól szólt. A mait is megírhatná, ennyi tapasztalattal...

– Van, ami ma is aktuális...

– Eleven gyerek voltam, a szüleim Körmenden vállalkozóként nagyon sokat dolgoztak, én is besegítettem – vallott Mihály Péter- így a döntések, az irányítás felelősségét már tizenévesen megéreztem, megértettem. Színházi ember viszont nem volt a családban korábban. – Én mégis “szavalós gyerek” voltam, állítólag őszinte, de még csak színházi előadást sem láttam addig, amíg a körmendi amatőr színjátszók maguk közé nem hívtak, s nem kaptam főszerepet Merő Béla javaslatára. Ő indította újra az amatőr életet nálunk. Béla szerint rögtön beváltam, de még nem gondoltam annyira komolyan, meg aztán katonának is elvittek. Ám később a szintén Körmendre kerülő Tucsni András is biztatott, terelődjek a Hevesi felé...akkor már szót fogadtam…. Őt tekintem “Színházi Apukámnak!”.

Mi minden húzza Zalaegerszeg felé?

– Hűséges típus vagyok, még valami jó értelemben vett romantikus célt is látok abban, hogy egész pályafutásom alatt egyetlen klubnál legyek: akár szertárosként, akár játékosként, akár vezetőedzőként. 

Mihály Péter a zalaegerszegi színház stúdiójában nevelkedett, hamar kiderült, a rendezéshez https://www.zaol.hu/helyi-kultura/2024/11/olvasoproba-romeo-es-julia is van affinitása. Emlékezetes lehet számunkra például a Liliom című színmű rendezése.

– A bizalom, amit most kaptam, egészen megtisztelő számomra. Élni minden létező elemével, visszaélni viszont sosem szeretnék vele. A frissítés igénye pedig számomra eleve természetes, hiszen amúgy is minden változik körülöttünk, a stagnálás szerintem önmagában leépülés, minden területen. Tudatosan keressem majd a fel és reményeim szerint egykor túl-növekvő játszótársakat, szeretnék tehát a nálam fiatalabbak felé is tájékozódni, majd nyitni.

– Mit csináljon a színház: andalítson, szórakoztasson, kiemeljen a hétköznapokból, vagy beleverje az orrunkat a világ ügyeibe, és a saját valóságunkba?

– Én azt szeretem, ha ezt a kettőt egyszerre teszi – Mihály Péter határozottan foglal állást a komplexitás mellett. – Keresni kell az olyan helyzeteket, (darabokat, alkotótársakat) hogy lehetőleg mindez egy előadásban valósulhasson meg, számomra ilyen az “igazi színház”.

– Alapvetően én is így gondolom, reflektálni kell a mindennapokra, de nem szabad elfelejteni, hogy a nézők többsége azért jön, hogy kikapcsolódjon,.Egyre inkább olyan világot élünk, hogy fontos a nevetés, a sírás, persze a világ valósága is. Aki azt hiszi, hogy a szórakozás és a kikapcsolódás nem fér össze a gondolkodtatással, az nem ért a színházhoz, nem tudja, mit néz. Visszautasítom a szórakoztatás leértékelését, a létjogosultsága felett nem is érdemes vitát nyitni. Nem azért vesszük elő mondjuk A Noszty fiú esete Tóth Marival című darabot, hogy kreatív felfogásban teszem azt meztelenül szaladgáljunk a színpadon, hanem azért, hogy a diákok találkozzanak a magyar klasszikus történettel. De én azt mondom, ha nem marcangoljuk magunkat folyton héttől tízig, az talán nem olyan nagy baj. Ha egy darabon csak nevetni lehet, az se világvége Nem utasítom el az összefüggések keresését, a vígjátékokban is számos ilyen elemet találunk. Csak egy példa: a Miniszter félrelép. Nem azért tűzzük műsorra, hogy nyíljon az ajtó, csukódjon az ajtó, a néző meg röhögjön.

Nehéz beszédtéma mostanában a színházi vezetők gyerekeinek a szerepeltetése. Négy, illetve ötgyermekes családapáról van szó, mindkettejük gyermekeit láttuk már a színpadon. Van-e egészséges mérték, erkölcsi kérdés-e a szerepeltetésük?

– Demagóg és furcsa kérdésnek tartom a magam részéről. Az, hogy a gyerekeim tehetségesek, az adottság, hogy az emberek irigyek, azzal meg nem tudok mit kezdeni. Volt válogatás a Bendegúzra (Indul a bakterház) és az Annie-re (Annie, a kis árva) is, az én gyerekeim kapták meg az egyik szereposztásban a lehetőséget. Innentől kezdve a kérdés szomorúvá tesz engem. Nem én osztok szerepet, mindkettőnk gyerekei ügyesek.

– Másképp fogalmazok: elegáns dolog-e őket szerepeltetni?

– Mindkét előadás nagy siker volt, az egyik különdíjat is kapott Nyíregyházán, miért ne lett volna értelmes döntés, ha tehetségesen oldották meg a feladataikat. Nem elegancia kérdése.

– Ez egy érzékeny dolog – folytatta Mihály Péter. – Szívem szerint valahol távol tartottam volna a lányaimat, már csak szülői féltésből fakadóan is. De elvenni sem akartam tőlük a lehetőséget és ki kell jelentenem: rengeteget profitáltak a csajok belőle. Nehéz ügy. A magam részéről most azt tudom ígérni, hogy az immár vezető pozícióból mindent megteszek, hogy elkerüljem annak mégcsak a látszatát is, hogy azért választok egy darabot, hogy legyen benne szerep a gyerekemnek. Mindazonáltal zsigerileg nem hiszek az elvágólagos dolgokban. Helyzetek vannak, egészséges és nem egészséges szituációk vannak, esetileg lehet csak igazán jól mérlegelni, majd helyesen dönteni. 

A színészgyerekekről persze tudjuk, a közegben nőnek fel, értik, átélik a szüleik révén a súlyt, a nehézséget, vele együtt a színi világ szépségét.

Az online jegyvásárlás lehetőségét keresi a Hevesi Sándor Színház, bár a bérletszám a hagyományos megoldások működőképességét bizonyítja. 

– Szeretnénk mindkét megoldást egyidejűleg működtetni. Nézőszámban megelőzzük Szolnok, Eger, Szombathely színházát és majdnem beérjük az 1 milliárdos költségvetésű székesfehérvárit. Ez beszédes tény, nem kell mögé magyarázat.

Színházak, melyeket megelőznek nézőszámban:

• Szolnok
• Eger
• Tatabánya
• Szombathely