2024.11.23. 12:30
Premier: Bemutatták az Életrevalók című darabot a zalaegerszegi színházban
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban nagy sikert aratott péntek este az Életrevalók című, egy kerekesszékre ítélt arisztokrata és ápolója őszinte barátságáról szóló darab bemutatója. Premier volt a javából.

Balaicz Zoltán polgármester, Fuisz Ádám, a produkció létrejöttét támogató Inter-Tefu Kft. ügyvezetője, Dr. Besenczi Árpád igazgató, Bellus Attila színművész, Funtek Frigyes rendező, Helvaci Ersan David színművész és Vigh László országgyűlési képviselő az Életrevalók darab premierje fogadásán
A megható történetet Eric Toledano és Olivier Nakache filmforgatókönyve alapján, Molnár Anna magyar szövegének felhasználásával Szabó Máté és Perczel Enikő írt színpadra. Az előadás után dr. Besenczi Árpád igazgató köszöntötte a premier utáni fogadás résztvevőit.

Fotó: A szerző
A megtörtént események alapján, 2011-ben készült egyik legnagyobb francia film sikeres filmadaptációját láthattuk Funtek Frigyes rendezésében, fogalmazott Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere. „Amikor a külső alapján való megítélést felváltja az egymás tisztelete, minden falat lebonthatunk, s rájövünk, hogy mindenkiben van érték”, vélekedett a darab üzenetéről. A polgármester gratulált valamennyi színművésznek, külön kiemelve a két főszereplőt, Bellus Attilát és Helvaci Ersan Davidet. Gratulált ahhoz is, hogy a közgyűlés döntése értelmében dr. Besenczi Árpád újabb öt évig vezetheti a Hevesi Sándor Színházat Mihály Péter új művészeti vezetővel.
A történettel való találkozásához az élet meglepetésszerűen hozzájárult, hiszen kerekesszékbe kényszerült feleségét sokáig gondozta. A darabban nem véletlenül van annyi humor, hiszen ilyen nehéz helyzet kezeléséhez nagyon sok humor kell, ami tovább lendíthet, mondta el Funtek Frigyes rendező.