2024.10.13. 17:30
Mészáros Annarózsa figyelmeztet: ha elvesznek a mai gyerekekről készült képek, elveszik a múltjuk
A Balatont álmodom s melléje magamat címet adta gödöllői fotókiállításának a hat esztendeje Keszthelyen élő Mészáros Annarózsa. Hálószobájából a Festetics kastélyt, az erkélyéről a tavat látja, és a képein is a világ szépségét szeretné megmutatni.
Nem fotóművész, hanem fényképész, javít ki Mészáros Annarózsa, aki családjában a szakma negyedik generációs művelője. Vándorfényképész dédapja Kolozsvárról indult el, majd egyik alapítója lett a jánoshalmi mozinak. Fia is fényképészt vett feleségül, ő Annarózsa nagymamája, aki a harmincas-negyvenes években nemcsak családi portrékat készített, hanem fotóművészként, riportfotósként is elismeréseket szerzett. Végül pedig a lányaik, így Annarózsa édesanyja is folytatta a szakmát. A jánoshalmi lakással összeépült nagy műteremben még hétvégén is jöttek-mentek az emberek, a gyerekek számára a savanyú ammónia jelentette az anyaszagot. Kilencéves korában lett félárva, édesanyjuk 45 évesen meghalt, a fotózás azonban nem tűnt el az életéből, mivel két nagynénje is ezt a szakmát folytatta.
Te is fényképész leszel, mint az anyád, simogatták a fejét a rokonok és ismerősök, és nagyon hamar be is lett vonva a műtermi munkába. Bár más tervei voltak, a nyelvészet érdekelte, végül a három testvér közül csak ő végezte el a fényképésziskolát. A női vonal erősnek bizonyult.
A szakma átalakulása, a képrobbanás
Amikor 2003-ban dolgozni kezdett, azt gondolta, egész életében azt csinálja majd, mint az édesanyja. Ez még a szakma klasszikus időszaka volt. Akkor lett vége, amikor az okmányirodákban kezdtek készülni az igazolványképek, és a fényképészek elveszítették az alapvető napi bevételüket. Pedig még nem is látszott a jövő: a mai képrobbanás. A valódi fénykép mindig drága volt, és az emberek elkezdték úgy gondolni, ha maguk is el tudják készíteni, minek fizessenek érte. Annak idején egy nagy esküvőre hat tekercs 36-os filmet vitt a fotós, és azzal elővigyázatosan bánt. Ma a digitális gépekkel két-háromezer képet is készítenek, és végeredményben két-három ha ér közülük valamit. Következmények nélkül lehet hibázni, a fotózáshoz pedig mindenki ért. És a folyamatnak még nincs vége. A mesterséges intelligencia elterjedésével a szemünknek sem hihetünk majd. Végképp nem lesz szükség szakértelemre, elég lesz csak beírni a paramétereket: negyvenes barna nő a fogászati székben, mellette 185 centis európai fogorvos. Pár perc, és kész is a kép. Vagy a reklámfotó. A kérdés, szükség lesz-e még azokra, akik klasszikus újságíró munkát végeznek. Elmennek a hegedűkészítőhöz, beszélgetnek vele, lefotózzák az embert és a hegedűjét. Ezt a mesterséges intelligenciának nem lehet megtanítani. Persze lehet, hogy addigra már senki nem lesz kíváncsi a hegedűkészítőre, és a kézzel készített hegedűjére. Az emberiségnek nem is lesz rá szüksége, mereng Annarózsa.
Modern középkorban élünk, mondja Mészáros Annarózsa
A felvetésre, hogy nemcsak szóval, hanem képpel is lehet hazudni, azt feleli: ahogy a hír manipulációja nem újkeletű, úgy képé sem. Már Sztálin mellől is kiretusálták azokat, akik kiestek a kegyeiből. Igaz, hogy a fotóval nagyot lehet hazudni, de nagyobb igazat is lehet mondani. A legfőbb veszélyt azonban abban látja Mészáros Annarózsa, hogy múlt nélküliek lesznek a kétezer után született gyerekek. Ugyan százezer képet készítenek róluk, de vajon mi és mennyi marad meg?
Lesz-e albumuk, amelyből annak idején végignézhetik az életüket, és emlékezhetnek rá, hogy hol, mikor és merre jártak, kivel találkoztak, ki fényképezte le őket?
Ahogy eltűnnek a családi levelezések is, hiszen az e-maileket, üzeneteket senki nem gondolja megőrzésre méltónak. Modern középkorban élünk mondja Annarózsa, az otthonokban már nincsenek képek és könyvek, csak a jövő nélküli jelen van.
Az a vágya, hogy szépet alkosson
A kérdésre, miért fényképez, azt feleli: az a vágya, hogy szépet alkosson. A kollégák azt mondják, nem elég kortárs, mert nem meghökkentő és nem progresszív. A szép kép ma nem trendi, csak a szociofotó, ami a falu szélén készült, és a nyomorról szól. A halál, az erőszak a mindennapok része, ő ezzel szemben a szépet szeretné tisztességesen megmutatni. Vidékről érkezett, nem látogatóba jár, mint a városi fotósok. Gyerekkorában látta, hogyan élnek, dolgoznak az ottani emberek, ismeri őket. Képek között élte az életét, múzeumokba vitték, a családjában mindenki tudott rajzolni, festeni, a fotóműteremben ki volt terítve a papír, és a gyerekek is folyton rajzoltak. A gyermekeit is most a fantázia szabadságára biztatja, tanítja.
A fényképészből újságíró lett
Mészáros Annarózsa hat éve él és dolgozik Keszthelyen, közben a fényképészből újságíró lett, mint mondja mindig grafomán is volt. Szerencsés, hogy újságíróként is fotózhat – multifunkcionális médiamunkásnak vallja magát –, de egyre többet fényképez a maga kedvére. A Balaton számára az a közeg, amelyikre mindig vágyott, és bár nem természetfotós, Zala dombjainak és színeinek sem tud ellenállni.
A Gödöllőn most látható Balatont álmodom s melléje magamat című kiállítás negyven képével Mészáros Annarózsa a negyvenedik születésnapját is ünnepeli.
Hanthy Kinga