2024.09.29. 11:00
Páratlan páros, Vidor fesztivál díj, művészeti vezető
Balaicz Zoltán, Mihály Péter, Dura Veronika, Besenczi Zsongor, Besenczi Árpád, Kiss Ernő, Támadi Anita, Kirják Róbert, Vigh László
Fotó: Pezzetta Umberto
Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban pénteken este mutatták be a Páratlan páros című vígjátékot, melyet Besenczi Árpád igazgató rendezett, aki maga is játszott az előadásban. Az évadnyitó premier kezdete előtt a direktor lépett a közönség elé, hogy bejelentse Kirják Róbert érkezését. A hazai teátrumok vígjátékainak Vidor fesztivál névre hallgató nyíregyházi seregszemléje, egyben a Móricz Zsigmond Színház igazgatója díjat adott át Zalaegerszegen. A Hevesi társulata augusztusban szerepelt a fesztiválon az Indul a bakterház című vígjátékkal, melynek gyermekfőszereplője, Besenczi Zsongor elnyerte az augusztusban a Puskás Tivadar vezette zsűri által frissen alapított Bendegúz díjat. Az elismerést az évadnyitó premier alkalmához igazítva nyújtotta át a fesztiváligazgató.
A Páratlan páros vígjáték bemutatása utáni fogadáson Besenczi Árpád arról tájékoztatott, hogy két új bérletházat nyitnak, egyiket szombaton délután a nyugdíjas szervezetek tagjai számára, a másikat csütörtök estére időzítve. A bérleteket a színház egykori két neves színművészéről, Egervári Kláráról és Balogh Tamástól nevezték el.
A fogadás résztvevői Vigh László országgyűlési képviselőtől elismerő szavakat hallhattak a színház munkájáról.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere először a világszerte sok helyütt és hosszan játszott angol vígjáték még élő szerzőjéről, Ray Cooney-ről szólt, majd hangsúlyozta, a színház akkor értékes számunkra, ha a nevettetés, a rekeszizomra hatás mellett a lelkünket, érzelmeinket, gondolatainkat is mozgósítja, ha egy-egy előadás után van min gondolkodnunk, üzeneteit magunkkal visszük, s többek leszünk általa. Idézte Albert Camus-t, aki szerint az élet legfőbb értelme a művészet, ami szabadságot feltéltelez. Az új évad műsortervében érzékelhető elmozdulást is üdvözölte, benne a Nagy Lajos korába kalauzoló történelmi tabló és a Rómeó és Júlia klasszikus színmű műsorra tűzését. A direktori ciklus megújítása előtt áll a Hevesi Sándor Színház, ennek kapcsán jelezte a városvezető, a művészeti vezető státusz (melynek kapcsán Mihály Péter színművész-rendező nevét említette) visszahozása garancia lehet a további magas minőségű művészi teljesítményre.
Az előadás támogatója, dr. Iván Nándor hitet tett a színház értékei mellett, s reményét fejezte ki, hogy a továbbiakban is maradandó élmények részesei lehet ő is és a zalaegerszegi közönség is.