Kötetbemutató a zalaegerszegi városi könyvtárban

2024.09.19. 19:30

A kivégzett királynő naplójának titkai

Ádám-Boros Lilla első, Könnycsepp a tintafoltban című regényét illetve képzőművészeti alkotásait mutatták be a József Attila Városi Tagkönyvtárban csütörtökön este.

Arany Horváth Zsuzsa

Ádám-Boros Lilla és Rákosné Paizs Szilvia kezükben a kötettel Fotó: Pezzetta Umberto

A zalakomári származású fiatal alkotó nevére Zalai Hírlap hűséges olvasói bizonyára emlékeznek, hiszen annakidején népszerű Kölyök oldalunkon gyerekként és Séta (Sajtó és Tanulás) rovatunkban középiskolásként rendszeresen szerepelt írásaival. Meseíró felhívásunkra hétről hétre reagált.  Ennek már huszonnégy éve, de itt kezdődött számára az írás. Kaposvárott szerzett egyetemi diplomát, közben a képzőművészet is rabul ejtette. Az első regényét idén tavasszal már Zalakomár, Nagykanizsa olvasói is megismerhették. A főszereplő, Bársony Rebeka egy budapesti antikváriumban dolgozik, ahol rábukkan Marie Antoinette eredeti naplójára. Miután észreveszi, hogy az értékes memoárban valaki különböző szavakat jelölt meg, útnak indul Olaszországba, hogy a titok nyomába eredjen.

A zalaegerszegi író-olvasó találkozón, ahogy korábban, ezúttal is Rákosné Paizs Szilvia tanárnő beszélgetett Ádám-Boros Lillával, akinek a festményei október végéig láthatók a zalaegerszegi városi könyvtárban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában