Öt nap, ötven helyszín, ezernél is több program

2024.08.09. 18:30

Sziget fesztivál – Zalaiak élményei és emlékei

A popzenei ikonként ismert ausztrál Kylie Minogue koncertjével, valamint számos további népszerű és kevésbé ismert előadó programjával startolt el szerdán a legjelentősebb hazai fesztivál Budapesten. A harmincadik alkalommal megrendezett Sziget öt nap alatt ötven helyszínen ezernél is több programmal várja a szórakozni vágyókat.

Zaol.hu

Az idei Sziget legnagyobb sztárja, Kylie Minogue a fesztivál nagyszínpadán

Forrás: Sziget

A fesztiválozók között minden évben akadnak zalaiak is. A nagykanizsai kötődésű, de már Budapesten élő és dolgozó színész, Hajdú Csilla körülbelül tíz éve rendszeres résztvevője a Szigetnek. Voltak olyan évek, amikor dolgozott is a fesztiválon, ezúttal azonban „egyszerű” látogatóként vett részt rajta.

Sziget fesztivál
Hajdú Csilla (jobbról) és barátnője, Horváth Csenge az idei Szigeten
Forrás: Hajdú Csilla

– Egy barátnőmmel, a petriventei Horváth Csengével együtt mentünk ki csütörtökön, s azért ezen a napon, mert akkor lépett fel Azahriah, akinek mind a ketten nagyon szeretjük a dalait – mondta Hajdú Csilla. – Olyan napot akartunk választani, amikor jó a zenei program, s miután Azahriah mellett Halsey és L’Entourloop is csütörtökön volt, így egyértelmű volt a döntés. Persze, voltunk cirkuszban és buliban is, de számomra mindig is fontos volt, hogy éppen kik adnak koncertet. Őszintén szólva, a fellépők jó részének még csak nem is hallottam a nevét, de a korábban említettek mindegyikét nagyon kedvelem.

Csilla hozzáteszi: nagy előnye az idei Szigetnek, hogy a fesztivál területén több helyen is találhatóak telepített ivókutak, és a WC-k is sokkal kulturáltabbak, mint korábban. Az árszínvonal ugyanakkor nem kifejezetten az átlag magyar fiatalok pénztárcájához mért, szerinte rettenetesen drága a Sziget, ami persze a látogatók számában jelentős arányt képviselő külföldiek számára nem okoz problémát.

A nagykanizsai Varga Dorina rendezvényszervező másodszorra szagolt bele az élményekbe, míg a szepetneki származású Ács Boglárka idén először váltott bérletet a hat napra. Dorina szerint sok a külföldi vendég, s ennek megfelelően túlárazott a hely.

– Az érettségi után azonnal felköltöztem a fővárosba, azóta ott élek és kisebb és nagyobb, több ezer résztvevőt megmozgató rendezvények szervezőjeként kicsit szakmai szemmel is nézem a legnagyobb hazai fesztiválunkat – mondta Dorina. – Tavaly a testvéremet kísértem el, hiszen lemezlovasként játszott a Szigeten, közben az egyik kedvenc előadóm, Macklemore négyszeres Grammy-díjas amerikai rapper is fellépett. Életem meghatározó koncertélményét jelentette, ezért jó előjelekkel vártam az idei látogatást. Bár most inkább a baráti társaság kedvéért mentem el, a fellépők névsora annyira nem érintett meg. Kylie Minogue Grammy-díjas ausztrál énekesnő, dalszerző és színésznő persze húzónév volt, viszont annyira nem nyűgözött le. Persze megtelt a nézőtér, de valahogy nem adta azt az érzést, mint amire gondoltam. Ellentétben egy számomra eddig ismeretlen előadó, Dj. Fisher, egy szintén ausztrál zenei producer mixei eléggé felpörgették a hangulatot és nagyon jól éreztük magunkat.

Varga Dorina szerint a hangosítás minden koncerten tökéletes, szinte CD-minőségben szól a zene, legyen szó élő koncertről vagy lemezlovasok szettjeiről.

Nem itt spórolnak az emberek

– Rengeteg a külföldi vendég, s ennek megfelelően túlárazott a hely – fűzte hozzá. – Ettől függetlenül, aki ezt a fesztivált választja, az nem itt fogja meg a pénzt, vagyis nem spórol. Nyilván a szénsavmentes ásványvíz és az üdítők ára háromszorosa a boltinak, de ilyenkor én sem gondolkoztam azon, hogy megveszem.

Mint az igényes nők többsége, így Dorina is odafigyelt arra, milyen szettet vesz fel a fesztiválra.

Fontos a megjelenés!

– Az indián eredeti bőrmellényt egy garázsvásáron vettem a Balatonon – mondta. – Aztán fejben összeraktam a megjelenésemet, amibe került egy leheletnyi extra csillogás a sminkbe, hozzá a csizma remek választás volt a poros talajra.

Varga Dorina másodszor járt a Sziget-fesztiválon, a megjelenése passzolt a fesztivál hangulatához
Fotó: Benedek Bálint

A Somogyban élő, de szepetneki származású Ács Boglárka egészen másfajta szemszögből látja az első Sziget-fesztiválos élményét.

Mindenki a porban, a földön ül

– Mind a hat napra bérletet váltottam, de jól tettem, hiszen így sokkal olcsóbban jöttem ki – mesélte az ifjú hölgy. – A napijegy 45 ezer forintba került hétfőre, míg másodkézből a bérlethez már 70 ezer forintért hozzá lehetett jutni. Nem vagyok azért "szigetlakó", mert egy szálláson lakom az öcsémmel, aki elkísért erre a kalandra. Bent dübörögnek a bulik, de egy nyugodt hely, ahová le lehetne ülni, kicsit lazulni, olyan nincs. Mindenki a porban, a földön ül. A fesztivál első napja amolyan rávezető, bemelegítő napnak tekinthető, de csütörtökön rákapcsolt a fesztivál. Azariah óriási bulit "nyomott le" a nagyszínpadon, imádtam, nagyon jól szórakoztunk.

A szabadság szigete

Ács Boglárkát lenyűgözte a Hajógyári sziget mérete, a színpadi sokszínűség, hogy az élőzenés mulatós muzsikából át lehet sétálni egy kemény techno stílusba, vagy akár hangszeres élőzenés fellépésbe.

– A Balaton Sound Zamárdiban egészen más élményt ad, az az elektronikus zenét kedvelőket szolgálja csak ki, összehasonlíthatatlan a Szigettel – tette hozzá. – Kissé fárasztó egy egész napot bent tölteni, inkább csak célirányosan megyünk a koncertekre. Nagyon találó "A szabadság szigete" mottó, mert tényleg nem számít, hogy ki, éppen miben érkezik, vagy milyen ember. Sokan vannak különféle ötletes jelmezben, világító ruhákban, vicces kiegészítőket viselnek, sőt, extrém szetteket is fel lehet fedezni.

Mennyibe kerül a Sziget?

A Sziget kapcsán megjelent statisztikákból kiderült: a fesztiválbérletek – vagyis a teljes hétre szóló belépési lehetőség – vásárlásával többnyire a külföldiek élnek, a hazai közönség inkább napijeggyel vesz részt a rendezvényen, ennek alapesetben jelen pillanatban 38.500 forint plusz kezelési költség az ára. Ha a fesztiválozni szándékozó egyes kényelmi kiegészítő szolgáltatásokat is tartalmazó V.I.P. jegy vásárlása mellett dönt, az kezelési költség nélkül 73.500 forintba kerül. Hozunk néhány adatot a vendéglátás árszínvonaláról is: a fél literes dobozos sör 1930 forintba kerül, csapolt sörből ugyanezért a mennyiségért 1730 forintot kérnek. A szénsavas üdítők ára 1250 forint, míg egy szénsavmentes ásványvízért 990 forintot kell fizetni. A legismertebb energiaital 1590 forint, a koktélok többségért pedig 3990 forintot kérnek el. Az italok többségének árát a repohár-vásárlási kötelezettség is terheli, ezek 800 forintba kerülnek, s bár elvileg visszaválthatóak, ám a fesztiválozók többsége mégis inkább elteszi, hazaviszi emlékként.

Zenészként a fesztiválon

A zalai könnyűzenei élet egyik ismert alakja, Kardos Endre, alias Bozi legalább tucatnyi alkalommal lépett fel a Szigeten, a fesztivál korai időszakában. Mint mondja, az egy teljesen más világ volt, de a fiatalok életmódja is jelentősen különbözött attól, mint amit napjainkban lát, tapasztal.

Kardos Bozi Endre zenészként számos Szigeten vett részt

– Mint az közismert, a Sziget egyik alapítója és ötletadója Müller Péter Sziámi volt, akivel néhány zalai társammal együtt volt szerencsém egy ideig együtt zenélni – mondta. – Ebből kifolyólag játszhattunk a Szigeten is, de nemcsak a Sziámival, más zenekaraim, például a Blues Mission vagy a Hétrét tagjaként is felléphettem ott, míg a zenésztársaim közül többen a szintén zalaegerszegi Bazookával játszhattak a fesztiválon. Volt olyan esztendő, amikor a Sziget egy hetes időtartama alatt öt vagy hat alkalommal is ott találtuk magunkat valamelyik színpadon. Péternek köszönhetően abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a Sziámival közvetlenül az adott napi fő fellépő előtt zenélhettünk, továbbá a fesztivál zárókoncertjét is minden alkalommal mi adtuk. Ezekhez a fellépésekhez nagyon kellemes emlékeim fűződnek, mindig rengetegen voltak ránk kíváncsiak, nagyszerű embereket ismerhettem meg. Az egyik legnagyobb élményt egy Hétrét koncert adta, ezzel a zenekarommal a világzenei színpadon azon a napon játszhattunk, amikor az egyik személyes kedvencem, a finn Värttina volt a fő fellépő. Velük is találkozhattunk, még közös fénykép is készült.

Ma már nem kell az egy hét együttlét?

Bozi hozzáteszi: az első Szigetnek 43 ezer látogatója volt, de akkor még csak hazai zenekarok léptek fel. Az első nemzetközi előadók a második évtől, azaz 1994-től jelentek meg a kínálatban, ami a nézőszám ugrásszerű emelkedését is magával hozta. A zenész úgy fogalmaz, akkoriban még a zene volt a fő vonzerő, a fellépő zenekarok miatt mentek a fesztiválozók, s elsősorban a rock, a blues és az alternatív műfajoké volt a főszerep.

– A korai Szigetet a Woodstock feeling jellemezte, volt egy kis kommuna hangulata – folytatta Bozi. – A műsorfüzetből kinéztük magunknak, hogy kiket, melyik zenekarokat néznénk meg, de aztán annak a tizede sem teljesült, mert összefutottunk a haverokkal, leültünk beszélgetni, sörözni, akkor még valóban érvényesült a „kell egy hét együttlét” szlogen. Én ma nem tudnék mit kezdeni magammal a Szigeten. Valószínűleg most is vannak nagyszerű előadók, de miután egyáltalán nem vagyok jártas a mai zenei trendekben, nincs ismeretem velük kapcsolatban. Azt is gondolom, én már nem találnám a helyem abban az embertömegben, ami a mai Szigetet jellemzi. Megöregedtem, az életkörülményeim teljesen mások már. Már inkább taszít, mint vonz a nagy tömeg, jobban érzem magam a Balaton partján, egy kevésbé látogatott strandon, mint egy zsúfolt zenei fesztiválon. Annak idején a Sziget a nyugalmat sugározta, voltak olyan pontjai a fesztiválterületnek, ahol akár napközben is ki tudtál a szabadban feküdni egy kis szunyókálásra. Ahogy a híradásokból látom, ez ma már nincs így.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában