Interjú Nagy Pállal, a Párizsban élő íróval, új könyve apropóján

„Une francophonie millénaire” – Ezer év frankofónia – Magyar uralkodók, írók, tudósok, hadvezérek, politikusok, művészek és mások eredetileg is franciául írt leveleinek antológiája, a 16. századtól kezdve napjainkig. Francia nyelvű, két, egyenként is több mint 700 oldalas könyv fekszik az asztalon, melyek a szerző előző 17 kötetéhez csatlakoznak. Nagy Pál utóbbiak közül nyolcat francia nyelven írt.
– Szerettem volna az életművem végén tudományos kutatáson alapuló munkát kiadni a kezemből arról a témáról, ami évtizedek óta foglalkoztat, éppen az élethelyzetem miatt.
Nagy Pál 1956 óta Franciaországban él, a hazai forradalomban vállalt szerepe és a halálos ítélet miatt kellett emigrálnia. Párizsban folytatta a magyar irodalomhoz kapcsolódó tevékenységét, folyóiratot szerkesztett, tanácskozásokat, találkozókat szervezett. Élete a magyar és a francia szellemi, kulturális élet összekapcsolásának igényéről is szól. Ezért fogott bele abba a sziszifuszi kutatásba, mellyel lajstromba vette azokat a kiemelkedő magyar személyiségeket, akik francia nyelven írtak.
– A francia–magyar kapcsolatok igen régi keletűek, a kultúrtörténeti vonatkozásokat bemutató könyvek ezt hivatottak kellően alátámasztani.
Aki közelebbről ismeri Nagy Pált, tudja, szenvedélyesen magyar és szenvedélyesen párizsi egyszerre, ezért időnként nagyon tud bosszankodni azon, ha bennünket magyarokat rosszul ítélnek meg választott hazájában, de azon is, ha a magyar politika letér az „európai erény, becsület, tisztesség, erkölcs, szolidaritás, tudás, szakértelem, munka” által kikövezett útról. (Így fogalmazott 2002-ben, a Zalai Hírlapnak adott interjúban, az EU-csatlakozásunk közeledtén.)
– Tudvalevő, hogy II. Rákóczi Ferenc XIV. Lajos francia királytól kapott anyagi segítséget a szabadságharcához, majd, amikor az elbukott, Franciaország fogadta be őt. Hálája jeléül  francia nyelven írta meg a saját szabadságharcáról szóló emlék­iratait. Arra gondoltam, ha ő ilyen jól tudott franciául, biztos nem volt ezzel az egyedüli magyar értelmiségi. Elkezdtem keresni őket. Nos, megtaláltam: a két kötetben 170 magyar gondolkodót szerepeltetek. Fogalmam sem volt, hogy ilyen sok emberre bukkanok, hiszen a közhiedelem szerint mi inkább német orientációt tudhatunk magunkénak.

A két kötet közti korszakhatár sem véletlen, hiszen 1918, illetve 1920 az az időpont, amikor Trianon miatt elromlik az addigi jó viszony a két nemzet között.
– Igyekeztem kiegészítő szövegben elmagyarázni Trianon előzményeit, megvilágítani, mi vezetett az I. világháborúhoz. Messzire nyúlhatunk vissza. Közismert, hogy Szent István II. Szilveszter francia pápától kapott koronát, mellyel 1001. január elsején magyar királlyá koronázták. Odilo, a clunyi apátság főapátja levelezett a kereszténnyé lett Szent Istvánnal, ekkor még persze latinul.
A francia támogatók számos papot, katonát, értelmiségit küldtek Magyarországra, nem véletlen, hogy Franciaország után Magyarországon van a legtöbb román kori templom.
A keresztes hadjáratok európai katonái Magyarországon haladtak keresztül a Szentföldre, ez is hagyott nyomokat az akkor nemrég kereszténnyé lett országon, sőt, volt olyan hadjárat, amelyet magyar király vezetett. A második és a harmadik keresztes hadjárat idején, a 12. században, Géza királyunk (1141–1162) például engedélyezte VII. Lajos francia király kereszteseinek átvonulását Magyarországon, a Szentföldre. II. András 1217–18-ban Jean de Brienne jeruzsálemi király segítségére siet seregével, az ötödik hadjárat idején.
Magyarországon 1844-ig a latin a hivatalos nyelv, a 16. századtól kezdve azonban a latin mellett a német és a francia, majd később az angol is terjed, Nyugat-Európát megjárt humanistáink beszélik és terjesztik ezeket a nyelveket.
Az első kötetben olvasható szemelvények mutatják, Nagy Pál kutatásai valószínűsítik, az egyik első francia szöveg, amelyet magyar ember (király) írt, II. Lajos levele X. Leó pápának, 1521. július 2-án. Tudható az is, hogy Oláh Miklós (1493–1568), Zsámboki János (1531–1584), Dudith András (1533–1589), a híres magyar humanisták mind éltek Nyugat-Európában, tudtak franciául. Rabelais, Montaigne, Descartes, Molière, Racine és Párizs mindig is mágnesként vonzotta a magyar utazókat. De tudtak franciául lotharingiai származású királyaink, erdélyi fejedelmeink, magyarországi és erdélyi főuraink (Bethlen Gábor, Bethlen Miklós, Thököly Imre), valamint utazó tudósaink, azaz a peregrinusaink is (Szenci Molnár Albert, Szepsi Csombor Márton).
A franciák segítették Zrínyi Miklóst, illetve hadtest küldésével támogatást adtak a török elleni hadviseléshez. A velük érkező pap dicshimnuszt ír a magyarokról, s arról, hogy minden valamire való magyar ember beszél latinul.
A 18. századi főurak közül is többen beszéltek, írtak franciául: Mikes Kelemen, Benyovszky Móric, Esterházy Bálint, Teleki Sámuel, Festetics László, Bessenyei, Martinovics, Batsányi, később például Kisfaludy Sándor. A 19. század is gazdag: Apponyi Antal, Esterházy Móric, Széchenyi István, Batthyány Lajos, Szemere Bertalan, Kossuth Lajos, Teleki László, Teleki Sándor tudott franciául, de Petőfi is franciául társalkodott, majd levelezett Bem apóval. Szóba kerül a keszthelyi Festetics Rudolf világutazó, aki a néprajzi gyűjteményét francia múzeumra hagyta.

A francia fontos nyelve volt az emigrációban Klapka Györgynek, Türr Istvánnak, Jósika Miklósnak, majd, már békeidőben, Liszt Ferencnek, Munkácsy Mihálynak, Kont Ignácnak, az első Magyarországról származó párizsi professzornak, Justh Zsigmond írónak, Ady Endrének, akivel a munka első kötete végződik.
– Hogy lett ebből rideg viszony?
– Igen, vissza Trianon idejéhez. A XX. század elején zajlott le az a folyamat, amire Kosztolányi Dezső is rámutatott az általam is beszerkesztett írásában: a nemzeti nyelv, a nemzeti önállóság igénye, nyomában a kulturális, politikai és nyelvi változások új korszakot nyitottak Európában. A mi negatív megítélésünkhöz kellett még valami. Amikor a nemzeti szuverenitás európai eszmévé válik, egy irodalmi Nobel-díjas norvég író, Bjørnstjerne Bjørnson 1907-ben nagy cikket írt egy német napilapban, arról, hogy a magyarok elnyomják a saját nemzetiségei­ket. Ez aztán hamar elterjedt Euró­pában. Úgy láttat bennünket, hogy rossz a társadalmi berendezkedésünk, az arisztokrácia és a papok vezetik az országot, a parasztokat, munkásokat kizsákmányolják, tehát még mindig feu­dalizmus van Magyarországon. A rossz hírünk szerintem innen ered, majd jön Trianon, illetve a békeszerződés, amely része volt persze a nagyobb tervnek, méghozzá Európát az oroszoktól elválasztó „fal” építésének.
Nagy Pál hatalmas volumenű vállalkozása során több mint tíz évig járta a budapesti Országos Széchényi Könyvtárat (OSZK), amit a világ egyik legjobb könyvtárának tart, valamint a párizsi Bibliothèque Nationale-t. Utóbbiban az ott dolgozó Molnár Katalintól kapott hathatós segítséget. Fordított találatot idéz fel: az OSZK-ban eredeti Victor Hugo-levelet is talált, aminek a címzettje a szabadságharcos Teleki Mihály.
Szeretett volna eljutni még a marosvásárhelyi Teleki Tékába is, de végül nem sikerült. Jó visszhangra talált Franciaországban a nemrég elkészült második kötet is, mely a 20. és 21. századot öleli fel. Ebben több kiadatlan szöveg olvasható, például Szerb Antal 34 francia nyelvű levele, melyeket Párizsban, Pippidi nevű román diáknak, későbbi bukaresti professzornak írt. Szerepel benne Fejtő Ferenc, József Attila, Kende Péter, Pais Dezső is.
A címlapon egy ifjú lány, Caroline arcképe látható, aki a napóleoni háború idején találkozott egy francia kisvárosban a hadifogolyként ott tartózkodó
Kisfaludy Sándorral, némi eszmei szerelem is szövődött köztük.
– Szeretném bizonyítani, hogy a magyar franciabarát nemzet, más kérdés a mindenkori aktuálpolitika. Erről a franciák az én tapasztalataim szerint vajmi keveset tudnak. Célom volt továbbá, hogy kihangsúlyozzam, a II. világháború alatt nem voltunk hadviselő állapotban egymással, noha a Szovjetuniónak, Amerikának, Angliának hadat üzentünk. Harmadik okom a kutatásra, hogy a magyar antiszemitizmust, – a szegény ember parittyáját – is szerettem volna árnyalni, enyhíteni, bemutatva, milyen módon álltak ki a magyarságuk mellett a zsidók. Két katonaorvost említ példaként a könyv, ők külföldön tanultak, mert idehaza nem tehették meg, de a szabadságharc idején gondolkodás nélkül hazasiettek segíteni.
Szóba kerül az 1500 balatonboglári francia katona. Lengyelországból szöktek a nem hadviselő országba, a lakossággal latinul próbálták megértetni magukat. Bajomi Lázár Endre írta le a történetet, film is készült róla, nemrég a Le Monde egész oldalt szentelt neki.
– Ez és 56 sokat javított a re­no­ménkon a franciáknál.
Magyar fordítás sajnos még nincsen, Nagy Pál már nem szeretne erre vállalkozni.