A kis boszorkány, a Griff Bábszínház előadásában Otfried Preussler meséje

2024.01.26. 11:20

Varázslatokkal teli, fekete térben játszódó sokszínű történet (Galériával)

Jónak lenni jó, vagy mégsem, a boszorkányok csak rosszak lehetnek vagy mégsem?

Varázslatokkal teli, fekete térben játszódó sokszínű történet (Galériával)

Stekbauer-Hanzi Réka, Horváth Máté Zsolt, Vári Vivien, Tőrös Szilvia, Pfeifer Zsófia, Kassay Márton, Szilinyi Arnold, Szolnok Ágnes

Fotó: Pezzetta Umberto

Mindig vannak kivételek, erről is szól A kis boszorkány meséje, amit a Griff Bábszínház mutatott be. A cseh származású német gyermekkönyvíró, Otfried Preussler 90 évet élt, 2013-ban hunyta le a szemét, addigra könyveit 55 nyelvre fordították le és 50 milliónál több példányban adták el.
A gonosz, ártó lényekben való hit egyidős az emberiséggel.  E szellemvilág egyik szereplője a romlott, borzasztó, ijesztő küllemű és mindig ártó boszorkány. Kis hazánkban is a népmesék rosszindulatú, emberfeletti hatalmú, idős asszonyaira gondolunk, akiknek alakja gyakran összefonódik a vasorrú bábáéval. Közéjük akar tartozni a fiatal, mindössze 127 éves zalaegerszegi Kis Boszorkány – Vári Vivien – a Otfried Preussler írta, és a Griff Bábszínházban Schneider Jankó rendezésében életre keltett mesében. Ezért a Boszorkányünnepre repül seprűjén a kerek világon át _ amit hatalmas, élére állított forgó korong jelenít meg, rajta néhány szegedi épülettel, lévén, hogy a darabot három éve ott, a Kövér Béla Bábszínházban mutatták be, és ezt adaptálták zalaivá _, hogy együtt mulasson hasonszőrű társaival. Nem jár sikerrel, mert a 619 éves Bibircsók néne, a lakhegyi viharboszorkány – Szolnok Ágnes –, a 797 éves Csoroszlya, a babosdöbrétei látóasszony – Tőrös Szilvia – és az 1004 esztendős Vasorrú Bába, a zalacsébi ködboszorkány – Szilinyi Arnold – kinevetik, mert túl fiatal, nincs még 200 éves. El akarják kergetni, még a seprűjét is elégetik, de szerencséjére a zalai boszorkányok vezetője, Főboszorka – Pfeifer Zsófia – seprűs trónján ülve ígéretet tesz, velük tarthat a jövő évi Boszorkányünnepen, ha addig jó boszorkány lesz, és a vizsgán majd megfelel. 
A Kis Boszorkány ezt komolyan veszi, nem gyanakodik, pedig mindenki láthatja, az öregek kampós álla, orra, sötét tekintete és az ő babaarca, piszesége, kék szemei két külön világról árulkodnak. Az ígérettel tarsolyában, seprűjét vesztve a jövő évi Boszorkányünnep reményében hazagyalogol barátjával, Ábris hollóval – Horváth Máté Zsolt –, és nekilát jónak lenni. Csodatevő képességével segít seprűáruson, rőzseszedő öregasszonyokon, virág- és gesztenyeáruson – Stekbauer-Hanzi Réka –, móresre tanít gonosz erdészt – Kassay Márton – és rosszcsont kamaszt. Aztán az egy év teltével visszatér a Boszorkányünnepre, ahol kiderül számára, rútul becsapták…. Persze a mese, ahogy az illik, a jó győzelmével zárul.
Ennyi a történet, amit a húsz szerepet folyamatosan váltogatva játszó nyolc színész – egy híján a Griff teljes társulata – ad elő bunraku bábokkal. S míg pereg a mese, közben a Bartal Kiss Rita tervezte, változó színekbe öltöző világban lendületesen mozgatott, rendkívül kifejező figurákról nem vonják el a nézők figyelmét a színészek. Erről fekete öltözetük, szemükbe húzott sapkájuk, no meg a szellemesen egyszerű, de nagyon kifejező díszletelemek gondoskodnak. 
A dinamikus játék hatását a Babarci Bulcsú által jegyzett, gazdag hangzásvilágú zene erősíti fel, amiben mindenkinek jut feladat. A “főzenész” Kassay Márton mellé a többi színész is bekapcsolódik, így aztán egyik percben bábokat, a következőben hangszereket keltenek életre. Nincs is megállás az ötven perc alatt, míg eljutunk a boldog végig, nagy a jövés-menés. Közben folyamatosan rácsodálkozhatunk a fekete térben játszott mese előadóinak sokszínűségére. 
Valóban boszorkányos darabot láthat a közönség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában