Az orgonáknak is megvan a maguk sorsa

2023.08.22. 11:43

Újabb értékkel gazdagodott a skanzen

Sok évig volt csendre ítélve, ám augusztus 20-án ismét felzengett a Klügel-orgona hangja a zalaegerszegi skanzenben. A műtárgy hosszú utat járt be, míg a néprajzi gyűjteményben álló zalacsébi fatemplomban elhelyezték.

Újabb értékkel gazdagodott a skanzen

Méltó környezetbe került a barokk orgona

Fotó: Szakál Eszter

- ​A nagyon rossz állapotú orgona 2018-ban került a múzeum munkatársainak látókörébe - idézte fel a kezdeteket Havasi Bálint. A Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója elmondta, amikor kollégái hozzáláttak a restaurálásához, feliratokat találtak benne, és kiderült, hogy 1796-ban Kőszegen a Klügel-család készítette. Ez az értékes barokk hangszer korábban elterjedt volt a környéken, de a 19-20. század fordulóján az akkori orgonakorszerűsítés miatt teljesen háttérbe szorult. A szakemberek az első perctől kezdve nemcsak felújítani szerették volna, hanem arra törekedtek, hogy ismét az eredeti rendeltetésének megfelelően lehessen használni. Felvették a kapcsolatot Mátyás István zalaegerszegi születésű orgonaművésszel, akitől ehhez hathatós segítséget kaptak. Együtt kezdték el az anyagiak előteremtését, szponzorok után kutattak, jótékonysági koncerteket szerveztek, hogy a nemes célt elérjék. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város önkormányzata pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumához nyújtott be pályázatot, mely pozitív elbírálásban részesült. 

Ismét régi fényében tündököl a hangszerek királynője

Ami hiányzott a teljes összegből, azt a lichtensteini International Music and Art Foundation kuratóriuma biztosította. A munka öt évig tartott, ezalatt renoválták az orgonaszekrényt, s kiderült, hogy a felső, szürke festékréteg alatt eredetileg sötétkék volt a színe. A helyreállítást a Göcseji Múzeum szakemberei Horváth Imre főrestaurátor vezetésével végezték el. A szerkezet javítását a Soproni Orgonaépítő KKt. két munkatársa, Szabó András és Szarka György orgonaépítő mester vállalta. A nemzeti ünnepen, mely egyben a falumúzeum születésnapja, Mátyás István orgonaművész több koncertet adott, így a hangszer hangját a közönség hosszú idő után először hallotta. 
- Ez az orgona hat regiszteres, rövid alsó oktávval, s a kissomlyói evangélikus gyülekezet számára épült - összegezte kérésünkre a művész a legfontosabb tudnivalókat. Mátyás István hozzátette, 1904-ben a kissomlyói templomot bővítették, s ezt az orgonát akkor átadták az Angster-cégnek, hogy csináljanak vele, amit akarnak. Ők elszállították Vöcköndre, egy nem túlságosan jómódú faluba, ott maradt meg eredeti állapotban, mert nem volt rá forrás, hogy felújítsák. 

Mátyás István orgonaművész már több koncertet is adott

A hangszer egyébként idősebb Klügel József kőszegi orgonaépítő mester egyetlen olyan munkája, mely mindenféle változtatás nélkül maradt ránk. Az orgonaépítészetben gyakori, hogy sípsorokat cserélnek ki, vagy időszerűbbnek tűnő elemekkel váltanak ki, itt azonban ilyen nem történt. Ráadásul szerencsésen átvészelte az 1918-as síprekvirálást is. Az első világháború folyamán ugyanis az orgonák homlokzati sípjaiból vittek el hadi célokra, ezt azonban a hangszer koránál fogva elkerülte. Minden sípja, ami menthető volt, eredeti, csak néhányat kellett pótolni, mert a II. világháborúban a homlokzati sípok egy részét jeladásra használták, eközben meggyűrődtek, illetve használhatatlanná váltak. 

- Nyugat-Magyarországon ilyen minőségben felújított hangszer nem sok van - mondta a művész, akinek mindig izgalmas azt keresni, hogy az általa előadott művek régen hogyan szólhattak. A rövid alsó oktáv miatt leginkább a délnémet barokk zene orgonairodalmát lehet rajta megszólaltatni. 
S hogy mikor lehet legközelebb a Klügel-orgona hangját hallani? Havasi Bálint főigazgató érdeklődésünkre közölte, reményeik szerint ezen a helyszínen a jövőben is szerveznek majd koncerteket az idelátogatóknak és a zeneértő közönségnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában