Új köztéri alkotás tiszteleg Petőfi emléke előtt Hévízen

A március 15-i megemlékezésen Papp Gábor, Hévíz polgármestere leszögezte: nincs még egy olyan piros betűs ünnepünk, amelyet ennyire szeretnénk, s nincs még egy olyan alakja ennek a kitüntetett napnak, mint Petőfi Sándor, akinek neve összeforrt a magyar forradalommal.

– Petőfi mindig is a szabadság, a nemzeti függetlenség már-már mitikus, idealizált alakjaként jelent meg, akinek népszerűségét a politikai vezetők mindig előszeretettel használták, de a mindennapok embere is magáénak érezte, és ami fontos: érti is a fiatalon meghalt költőt – mondta Papp Gábor. – Petőfi mindannyiunké, s biztos vagyok abban: alig akad olyan háztartás ma hazánkban, ahol legalább egy Petőfi-kötet ne foglalna helyet. S alig van ma ember Magyarországon, aki ne ismerné legalább a János vitézt, vagy ne fújná kívülről a Nemzeti dal refrénjét. És kevés az olyan település, ahol ne neveztek volna el utcát róla, s ne állítottak volna szobrot a tiszteletére. Így teszünk mi is, amikor felavatjuk a költőt ábrázoló alkotást, Túri Török Tibor munkáját, amit hálás szívvel köszönünk, ő ugyanis ezt térítésmentesen ajánlotta fel városunknak.

Hévíz első embere kiemelte, Petőfi hazája iránti izzó szenvedélye a leginkább magával ragadó számunkra. A költő szerette, imádta hazáját, s mindent megtett azért – nemcsak verseivel, szavakkal, hanem tettekkel is, és ez ma is példa lehet mindannyiunk számára.

Papp Gábor párhuzamot vont a 175 évvel ezelőtt történtek és napjaink eseményei között. Azt mondta: nekünk is küzdenünk kell Petőfi izzó szeretetével, szenvedélyével – de nem fegyverrel.

– Hazánkért most úgy tehetünk meg mindent, ha kimaradunk a háborúból – szögezte le a városvezető. – Petőfiéknek ez a választás nem adatott meg, nekik a harc volt az egyetlen kiút, hogy az erős, önálló nemzetállamért tegyenek. Nekünk viszont van választásunk, s úgy tudunk erős és önálló nemzetállam lenni, ha a béke útján maradunk. Mert úgy megmaradunk. Petőfiék nemzedékének értékes örökségét nem herdálhatjuk el, ezt kell ma megtartanunk: hittel, összefogással, határozott kiállással.

A hévízi ünnepen Szálinger Balázs József Attila-díjas költő beszédében arról is szólt, Petőfi gyerekkorunktól kísér bennünket, „szobrának talapzatánál növekedünk, s úgy leszünk felnőttek, hogy mindvégig fölénk magasodik”.

– Ám a sok Petőfihez tapadó címke között nemhogy az ember és a valóság veszett el, de valahogy elveszett a költő, aki verset ír, és elvesztek a versek is – folytatta Szálinger Balázs. – Tizenöt-húsz művet görget a köztudat maga előtt, ha Petőfire gondol, és ennél a megkövülésnél, szoborrá merevedésnél nincs is nagyobb rémálma egy állandóan utat kereső, újító alkotónak. Viszont egy szobor állítása mindig újabb lehetőség. Óriási felelősség egy huszonéves fiú ilyen szintű befogadása egy közösségbe, vigyázni kell rá, s nem elég megkoszorúzni és elmondani előtte a Nemzeti dalt, mert éppen ezzel tesszük tönkre.

A József Attila-díjas költő s író szerint pofonegyszerű, mit kell tennünk: a „kötelező” ünnepeken kívül, esetleg még halottak napján is „lássunk itt égni egy-egy mécsest, amit ez a szegény fiú kap”. S keressük ebben a bronzszoborban az embert.

Szálinger Balázs szerint „egyrészt nyugodtan tiszteljük a bennünk élő Petőfi-szobrot, hiszen valószínűleg olyanokért emeltük neki magunkban, amiket mi nem tudtunk, vagy nem mertünk volna megtenni”.

– Ugyanakkor keressük folyamatosan az életet, a lelket, a töprengő és nagy munkabírású alkotót, a hibákkal és erényekkel teli, tragikus sorsú fiatalembert is ebben a mától itt álló bronzszoborban. Ha tényleg kíváncsiak vagyunk rá, újra megjelenik benne az, akit személyesen is ismerünk: a gyerekkori pajtásunk – zárta beszédét a Keszthelyen élő irodalmár.