Szablya a díszmagyarhoz - a hónap műtárgya a nagykanizsai Thúry György Múzeumban

A hónap végéig látható műtárgyról és annak tulajdonosáról, Kunics Zsuzsanna történész-muzeológus beszélt. Elmondta: a díszmagyarhoz viselt, 19. század végi szablya ívelt pengéje nikkelezett acélból készült, széles vércsatornája az aranyozott réz markolatig ér. Utóbbi oroszlánfejben végződik, két oldalán gyöngyház lapokkal borított, a markolat élét kidomborodó leveles ággal díszítették. Aranyozott keresztvasa nyújtott S-alakú, középen, a markolat felett mindkét oldalon címerpajzs látható. A jobb oldali pajzsra ezüst Kossuth-címert erősítettek. A díszszablya fahüvelye feketére lakkozott bőrrel bevont, szerelékei aranyozott rézből készültek, felületük dúsan növényi ornamentikával díszített.

- A 19. században a kor historizáló ízlésének megfelelően egyes 16-17. századi férfi viseleti elemek felelevenítésével jött létre az úgynevezett díszmagyar, a díszruha, mely 1867-től kezdve az „úri lét” jelképévé is vált - folytatta a szakember. - Nagy ünnepek alkalmával a nők is magyar díszruhát öltöttek. A férfi díszruha kócsagtollas süvegből, panyókára (fél vállra) vetett, prémmel szegélyezett bársonymentéből, selyemdolmányból, testhez álló, dús zsinórozással díszített nadrágból állt, hozzá térdig érő csizmát vagy bokáig érő, oldalt fűzős cipőt, selyemnyakkendőt viseltek. Az öltözéket gazdag ötvösmunkájú gombok, öv, süvegdísz, mente- és kardkötő egészítette ki. Elengedhetetlen része volt a kard.

Hozzátette: a gyűjteménybe a „szablya díszmagyarhoz” megnevezéssel került be Eperjesy Sándor ügyvéd, a Dél-zalai Takarékpénztár alapító-elnöke hagyatékából. Néhány, a takarékpénztár 25 éves fennállása alkalmából 1895-ben ajándékba kapott dísztárggyal (vésett feliratú, ezüst gyertyatartó pár, díszes bőr mappában őrzött oklevél) és személyes használati tárggyal (pecsétnyomó, írószer- és tintatartó, tollszár, hímzéssel díszített nyakkendő, mellény) együtt a pénzintézet utóda, az Országos Takarékpénztár helyi fiókja őrizte meg és adta át 1963-ban a múzeumnak.

- Eperjesyt kortársai nemcsak a kanizsai közélet kiváló és markáns alakjaként takarékpénztári elnökként, városi képviselőként ismerték, hanem hajdani 1848-49-es honvédtisztként is számon tartották - mesélt tovább Kunics Zsuzsanna. - A helyi lapokban a halálakor megjelent hosszú méltatásokban és gyászjelentésekben is kiemelték, hogy 17 éves ifjúként részt vett a szabadságharcban. „Damjanics oldala mellett dicsőséggel küzdötte azt végig a délvidéken. Katonai erényeit Damjanics azzal méltányolta, hogy tisztté léptette elő.” – emlékezett meg róla a hírlapíró. Eperjesy Sándor 1831. február 2-án a tolna megyei Tabódon született. Középiskolai és jogi tanulmányait Pécsen végezte. A szabadságharcban a 41. honvédzászlóalj kötelékében hadnagyi rangban szolgált a délvidéki csatatereken. 

A világosi fegyverletétel után besorozták a császári hadseregbe, két évig volt közlegény Tirolban. Hazatérése után Pinkafőn, Szekszárdon és Budapesten hivatalnokoskodott. 1865-ben Nagykanizsán telepedett le, városi jegyző lett, majd 1867-től ügyvédként dolgozott. Aktív szerepet játszott Zala vármegye és Nagykanizsa gazdasági és közigazgatási életében. 1870-ben megalapította a Dél-zalai Takarékpénztárat, amelynek haláláig elnöke maradt. Alapítója s elnöke volt a Fürdő-Részvénytársaságnak, alelnöke a Kereskedelmi és Iparbanknak, a Sörgyárnak és a Nagykanizsai Tárházak Rt.-nek, felügyelőbizottsági tagja az Alsómuraközi Takarékpénztárnak, melynek alapításában is részt vett. Tagja volt a megyei törvényhatósági bizottságnak és a városi képviselőtestületnek. 1906. május 31-én hunyt el Nagykanizsán.