Ezúttal zalai könyvtárosok mondták el, melyik a kedvenc Petőfi-versük

Portálunk az országos programokhoz kapcsolódva arra kéri az olvasókat, hogy küldjék el kedvenc Petőfi-versüket, hogy a Zalai Hírlap és a zaol.hu olvasóközönsége minél több költeményt idézhessen fel a közös irodalmi barangolás során.

Szerkesztőségünk ismert zalai embereket, a hírlaphoz kapcsolódó interjúalanyokat is játékba hív, így reméljük, sok-sok kevésbé ismert verssel is találkozhatunk a következő hónapokban. Szerkesztőségünk tagjai is elárulják hamarosan, Petőfi mely sorai kíséri őket egy életen át.

A Melyik az Ön kedvenc Petőfi-verse?” sorozatot Az év zalai embere jelöltjeivel kezdtük, majd a Hevesi Sándor Színház színművészeivel folytattuk. Ezúttal a zalai könyvtárosok kedvenceit osztjuk meg több részletben az olvasóinkkal. A második sorozatban több mint 30 megyebeli könyvtáros kedvenc költeményét olvashatják.

Várjuk olvasóink csatlakozását a zaol@zaol. hu vagy a [email protected] e-mail címeken.

Kerekiné Beke Szilvia gyűjteményszervező:

Petőfi Sándor: A hegyek között

Ott alant, alant, a mélyben, A kék messzeség ködében, Ott a város... csak ugy rémlik, Mint a múlt, amelyet félig Átadott immár a lélek A felejtés éjjelének. Kinn vagyok a természetben, Fönn magasra nőtt hegyekben; Magas e hely, itt pihen meg Koronként a vándor felleg, S ha itt volnék éjjelenként, Csillagokkal beszélgetnék. Lenn a völgyben, lenn a mélyben, A kék messzeség ködében, A város távol zajában Hagytam gondod, hazám s házam! Ott lenn hagytam minden gondot, Mely szívem fölött borongott, Melynek sötét árnyékában Mint rideg kőszikla álltam. Ne bántsatok, ne bántsatok, Ha egy rövid napot lopok A magam mulatságának, Hisz eleget élek másnak!... Minden lenn maradt, ami bánt, Nem hoztam föl magammal mást, Csak ami boldogságot ad, Kedvesemet és lantomat. Kedvesem, ki egy személyben Asszony s gyermek, örömében Jön és megyen, pillangót űz, Virágot szed, koszorút fűz, Majd eltűnik, majd előjön; Ugy lebeg a hegytetőkön, Mint egy álom tüneménye, Mint e rengeteg tündére. Én merengve, oh természet, Örök szépségidre nézek, S szemeimnek bámultában Néma, de szent imádság van. Mint felém repeső szivek, Rezgenek a falevelek, S ábrándos suttogásukban Mennyi kedves, szép titok van!

Fáktól vagyok körülvéve, S mint édes fia fejére Áldó keze az atyának, Ugy hajolnak rám az ágak. Istenem, de boldog vagyok! Majd, hogy sírva nem fakadok.

Zugliget, 1848. szeptember 8.

Dr. Marótiné Diószegi Erzsébet, Nagykutas:

Petőfi: A NAPHOZ

Panaszom van kelmed ellen, Hallja kend, nap uram! Mi dolog az, sugarával Bánni olyan fukaran?

Elballag kelmed fölöttem Minden istenadta nap, Kis szobám kelmedtől mégis Egy sziporka fényt se kap.

Oly sötét van benne, mint a... Majd kimondtam, hogy mibe'; Legyen egy kis embersége, S nézzen kelmed néha be.

Hiszen azt, hogy versirás a Mesterségem, tudja tán, Azt is tudja, ily esetben Nem lehet pompás szobám;

Hogyne tudná, 'sz hajdanában Kelmed szinte lantot vert, Még mikor le nem rudalták Az Olympról Jupitert.

Szánjon meg tehát kegyelmed Kedves kollega uram, S mátul fogva sugarával Ne bánjék oly fukaran.

Pest, 1844. szeptember 27. után

Luif-Nagy Szilvia, Egervár

Petőfi: Befordultam a konyhára

Befordúltam a konyhára, Rágyujtottam a pipára... Azaz rágyujtottam volna, Hogyha már nem égett volna.

A pipám javában égett, Nem is mentem én a végett! Azért mentem, mert megláttam, Hogy odabenn szép leány van.

Tüzet rakott eszemadta, Lobogott is, amint rakta; Jaj de hát még szeme párja, Annak volt ám nagy a lángja!

Én beléptem, ő rámnézett, Aligha meg nem igézett! Égő pipám kialudott, Alvó szívem meggyúladott.

Pest, 1843. július – augusztus

Deák Lúcia Írisz, Pethőhenye és Varga Miklósné, Lakhegy

Petőfi: Anyám tyúkja

Ej mi a kő! tyúkanyó, kend A szobában lakik itt bent? Lám, csak jó az isten, jót ád, Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá, Még a ládára is fölszáll, Eszébe jut, kotkodákol, S nem verik ki a szobábol.

Dehogy verik, dehogy verik! Mint a galambot etetik, Válogat a kendermagban, A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát Jól megbecsűlje kend magát,

Iparkodjék, ne legyen ám Tojás szűkében az anyám. –

Morzsa kutyánk, hegyezd füled, Hadd beszélek mostan veled, Régi cseléd vagy a háznál, Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa, Kedvet ne kapj a tyúkhusra, Élj a tyúkkal barátságba’... Anyám egyetlen jószága.

(Vác, 1848. február.)

Dormánné Péter Márta, Zalaszentiván, Bognár Csilla, nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár, Kálóczi-Bodnár Ágnes, kanizsai város könyvtár és Dézsi Ágnes, Zalabér:

Petőfi: Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifju szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet... Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)

Németh Erika, Bezeréd:

Petőfi: Fa leszek

FA LESZEK, HA...

Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak, hogy lényink egyesüljenek.

Ha, leányka, te vagy a mennyország: Akkor én csillagá változom. Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy Egyesüljünk) én elkárhozom.

Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között

Vincze Zsuzsa Bagod, Goór Violetta Csapi, Zalaújlak és Benke Dániel, Halis István Városi Könyvtár:

Petőfi: Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek, Ha a merengés alkonyában Szép szemeidnek esti-csillagát Bámulva nézik szemeim, Mikéntha most látnák először... E csillagot, Amelynek mindenik sugára A szerelemnek egy patakja, Mely lelkem tengerébe foly - Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek, Ha rám röpíted Tekinteted, Ezt a szelíd galambot, Amelynek minden tolla A békeség egy olajága, S amelynek érintése oly jó!

Mert lágyabb a selyemnél S a bölcső vánkosánál - Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek, Ha megzendűlnek hangjaid, E hangok, melyeket ha hallanának, A száraz téli fák, Zöld lombokat bocsátanának Azt gondolván, Hogy itt már a tavasz, Az ő régen várt megváltójok, Mert énekel a csalogány - Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek, Ha ajkaimhoz ér Ajkadnak lángoló rubintköve, S a csók tüzében összeolvad lelkünk, Mint hajnaltól a nappal és az éj, S eltűn előlem a világ, Eltűn előlem az idő, S minden rejtélyes üdvességeit Árasztja rám az örökkévalóság - Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek? Boldogságomnak édesanyja, Egy égberontott képzelet Tündérleánya, Legvakmerőbb reményimet Megszégyenítő ragyogó valóság, Lelkemnek egyedűli De egy világnál többet érő kincse, Édes szép ifju hitvesem, Minek nevezzelek?

Pest, 1848. január