Négy portréja is látható lesz a zalaújlaki emlékházban

2023.03.08. 17:30

Eddig ismeretlen képek kerültek elő Egry Józseftől

Négy, eddig ismeretlen Egry József-kép került elő, amelyekkel a nagyközönség is megismerkedhet Zalaújlakon, a festő szülőfalujában a nemzeti ünnepen, amely a művész születésnapja is egyben.

Péter B. Árpád

Az eddig ismeretlen Egry József-képekkel jövő szerdán megismerkedhet a nagyközönség is

Forrás: ZH

Egry József 140 éve, 1883. március 15-én született Zalaújlakon, ahol igyekeznek őrizni az emlékét: 2006 óta működik a nevét viselő civil szervezet, s a Balaton festőjének tiszteletére emlékház is létesült az aprócska településen, ahol most méltó módon szeretnének megemlékezni a jeles évfordulóról.

Mint Klinger László régész, az Egry József Pályakezdő Képzőművészekért Alapítvány titkára lapunknak elmondta: a közelmúltban látóterükbe került négy, eddig ismeretlen kép; ezek egy zalakarosi család tulajdonában vannak. A két-két olajfestményt, illetve szénrajzot jövő szerdán a nagyközönség is láthatja.

– A zalaújlaki kilakoltatás után az Egry család Pestre költözött, ám tudjuk: József 1902-ben hazalátogatott, felkereste édesapja szüleit Zalakomárban, majd Garaboncra ment az unokabátyjáékhoz – elevenítette fel Klinger László. – Több hetet töltött ott: festett, segített a gazdálkodásban, bejárta a környéket, és valószínűleg ekkor készültek ezek a képek, amelyek közül az egyiken magát is megörökítette a művész. A település szőlőhegyén egyébként még mindig áll az a présház, amelyben Egry József is járt annak idején.

Egry József napszámos-paraszti családban született Zalaújlakon. Autodidakta módon kezdett festeni, majd Lyka Károly segítségével egy évet Párizsban töltött. Onnan került a Képzőművészeti Főiskolára Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly mellé. Katonáskodása után, 1918-tól kezdve a Balaton mellett élt és számtalan változatban festette a Balatont Keszthelyen, Badacsonyban, majd Badacsonytomajban. 1924-ben Ernst-díjat, 1926-ban Szinyei-tájképdíjat, 1945-ben állami nagydíjat nyert. 1930-ban Szicíliában járt tanulmányúton; 1938-ban a Képzőművészek Új Társasága elnökévé választották. 1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. 1951-ben halt meg a Badacsonyban, a badacsonytomaji temetőben nyugszik.

A képek restaurálásra szorulnak, hiszen 120 év szennyeződése azért megtette a hatását, de az alapítvány pályázati forrásból és adományokból a jövőben szeretné ezt a munkát elvégezni.

Klinger László Sipos Annát, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum művészettörténészét kérte fel, hogy vizsgálja meg a műalkotásokat, amelyek közül kettőn még az Egry-szignó is megtalálható. Nos, a képek – amelyek most kerülnek először a nyilvánosság elé – minden kétséget kizáróan Egry József munkái.

Jövő szerdán nemcsak ezeket láthatják az érdeklődők, hanem másik két, későbbi festményt is, amelyek egy magángyűjő tulajdonában vannak.

A plein air törekvéseket és konstruáló irányokat ötvöző drámai erejű piktúrájának fiatalkori szakaszát kubisztikus útkeresés jellemezte. Belgiumi tanulmányútja után már Meunier hatását tükröző munkásképeket festett. Az 1920-as évektől kezdve viszont csaknem kizárólagos témája a Balaton. Először az expresszionizmus formanyelvén fejezte ki magát, majd egyéni stílust teremtett. E sajátos technikájú (olajpasztell festésű) képei szuggesztív látomásban egyesítik az embert és a természetet. Számos képe van a Magyar Nemzeti Galériában, a pécsi, keszthelyi múzeumban, valamint magángyűjteményekben.

 Az alapítvány a közeljövőben – pályázati támogatással – szeretné Egry József művészetét még inkább megismertetni a környéken élőkkel, ezért kihelyezett művészettörténet-órákat terveznek, s rajzversenyt is hirdetnek majd.

– Emellett fontos számunkra a helyi értékek védelme, megőrzése, így a faluban fennmaradt tárgyi építészeti emlékeket tervezzük összegyűjteni és bemutatni – fogalmazott Klinger László. – Az is szándékunkban áll, hogy Zalaújlak felkerüljön Magyarország kulturális térképére, ezért újra látogathatóvá tennénk az emlékházat, olyan kiállításokat rendezve itt, amelyekért érdemes felkeresni a települést.

Később pedig Egry-tanösvényt is kialakítanának Zalakaros és Zalaújlak között.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában