Bemutató

2023.03.24. 19:00

A díjnyertes Alzheimer című filmet láthatták az érdeklődők Lentiben

A Kolping Gondozási Központ szervezésében vetítették Kollár István díjnyertes Alzheimer című filmjét pénteken a városi művelődési központban.

Korosa Titanilla

Kollár István, Gáspár Lívia és dr. Menyhárt Miklós

Fotó: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap

A program kezdetén Gáspár Lívia, a szervező intézmény vezetője és Horváth László polgármester is köszöntötte a megjelenteket. A szinte telt házas vetítésen bemutatott egyórás dokumentumfilm mindenki számára lebilincselő, érdekes, megdöbbentő és elgondolkodtató egy olyan betegségről, ami egyre több embert érint. Megszólaltak benne Alzheimer-kórral diagnosztizált betegek hozzátartozói, orvosok, akik úttörő szerepet játszanak hazánkban a  betegség kutatásában és az orvoslásban, de megismerhették a nézők a példaértékű francia szociális rendszert is, ahol külön intézményeket alakítottak ki a betegek számára, valamint szó volt a magyar civil kezdeményezésekről is. 

A vetítést követően Kollár István, a film készítője és a filmben is megszólaló dr. Menyhárt Miklós főorvos, a Magyar Alzheimer Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélt a témáról és válaszolt az érdeklődők kérdéseire. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában