Zalai népszokások a nagykanizsai Thúry-múzeumból

A fenti sorokat Gyanó Szilvia, a nagykanizsai Thúry György Múzeum néprajzkutatója, főmuzeológus írta.

„A farsang minden keresztyén országban házasulásokra, menyegzőkre és tánczvigalmakra szokott fordíttatni, nemcsak falusi köznépnél, mellyre nézve illyenkor van szünidő minden mezei munkától; hanem a városiaknál, sőt az úri rendnél is” – írta Edvi Illés Pál evangélikus lelkész 1857-ben.

- A lelkész gondolataiból látszik, a farsang a lakodalmak legfőbb ideje volt egykor - folytatta Gyanó Szilvia. - Ilyenkor még nem volt munka a földeken; ezen kívül – elektromos áram hiányában -, nem volt még lehetőség fagyasztásra, így hidegben vágtak csak disznót. A lakodalmak jó ismerkedési alkalmak is voltak a fiatalok számára falun és városon egyaránt. Akik viszont nem házasodtak meg, amikor eljött az ideje, a farsang végén, húshagyókor, különféle tréfákra, vénlánycsúfolókra számíthattak.

Hozzátette: a vízkereszt utáni második vasárnap, január 23-án emlékeztek meg egykor katolikus vidékeken a kánai menyegzőről, illetve Mária eljegyzéséről. Korábban meg szokták ünnepelni a templomban vagy egy falubéli háznál, ahol mindenféle étel-ital bőven került az asztalra. A kánai menyegzőhöz kötődik Krisztus első csodatétele, mely során a vizet borrá változtatta. „Adja Isten mink is vigadjunk; / Boldog lakodalmat tarthassunk! / Lakodalom jókedv nélkül, / Mit ér a tánc ugrás nélkül…? / Kánai menyegzőben”- énekelték lakodalmakban Csácsbozsokon a 20. század közepén. Az eseményről szóló énekek amúgy nagyon vidámak, a mulatás biblikus igazolásaként is értelmezhetők. A kánai menyegző megünneplése ma nem szokás, és lakodalmakat se nagyon tartanak télen. Bálokat viszont nagyrészt farsang idején szerveznek, míg a böjtben visszafogják magukat.

- Régi magyar szokás szerint a fiatalság "az év leghidegebb időszakában gyulladt legyőzhetetlen, meleg szerelemre", írja a Keszthelyi Hírlap 1898-ban, amikor a "farsang eredménye" a Balaton-parti városban 20 pár egybekelése lett - mesélt tovább a néprajzkutató. - Nagykanizsát pedig kifejezetten úgy említi, mint „a mulató város”, ahol a mulatságok gyorsan követik egymást. Az akkori média tudósított is a különféle egyletek táncestjeiről és a fényes úri esküvőkről. A falusi lakodalmak és bálok nem érdekelték az akkori médiát. Fotó is kevés készült, hiszen abban az időben még nem volt szokásban a fényképezkedés a zalai falvakban. A 20. század közepéről van csak pár felvételünk a hóban vonuló násznépről. A lakodalmaknál meg kell említeni azt is, hogy az előkészületek (disznóvágás, sütés-főzés) is fontos közösségi események, társas munkák voltak, hiszen még az 1970-es években is eltartottak egy hétig.

Gyanó Szilvia kiemelte: Zalában, különösen a Kis-Balaton környékén, a lakodalmak fontos kelléke a cukorperec. Néhány településen még ma is készítik, a megyei értéktárba is bekerült Csiszár Tiborné receptje alapján. Készítéséhez cukor kell, ezért valószínűleg a 18. század végéről származik és a 19. század folyamán terjedt el, mint lakodalmi finomság. Eredetileg kemencében sütötték, de nem mindenki készítette jól, így aztán megbecsülték az ügyes perecsütő asszonyokat. Tartós, finom édesség, melyet nemcsak íze, hanem a lakodalom szokásrendjében betöltött szerepe is megőrzött napjainkig. Amikor elindult a násznép az esküvőre, a perecet koszorúslányok dobálták, vagy a vőfélyek borosüveggel együtt adták a „lesőknek” vagy más néven „tátogatóknak”, azaz a lakodalomba nem hivatalos bámészkodóknak, kíváncsiskodóknak. Volt, ahol hosszú botra fűzték fel és arról osztogatták. Tálalása általában a borosüveg nyakán történt, vagy a menyegzői asztalon a süteményes tányér megkoronázásaként. Éjfélkor a násznagy földhöz vágta – úgy tartották, ahány darabra tört, annyi évig éltek boldogan együtt a fiatalok. Ha nem tört elég apróra, ráléptek. Kerecsényi Edit Balatonmagyaródon készített felvételeket a perecsütésről az 1960-as években. A nem éppen fogyókúrás édesség szerencsére sosem tűnt el teljesen Zalában, recepteket még ma is lehet gyűjteni.

- A farsangi időszak hagyományairól a „bőröndmúzeum” is megemlékezik - fogalmazott a szakember. - A kiskanizsai iskolában a „szamárfej” keltette fel leginkább az ötödik osztályos fiúk figyelmét: kíváncsian álltak sorba, hogy kipróbálhassák, hogyan kell a beleznai szamárfejjel maszkázni. Nagyon jó és hasznos móka volt. A Thúry-múzeum múzeumpedagógiai foglalkozásai a farsangi időszakban is várják a gyerekeket. A „bőröndmúzeummal” oda megyünk, ahonnan nincs lehetőségük beutazni a diákoknak vagy akár a felnőtteknek, mint például egy idősotthon.