Szórakoztató és ismeretterjesztő

2023.01.26. 15:00

Umcacca a VMK-ban - Bősze Ádám a keringők világáról, a bécsi újévi koncertről mesélt

Év elején járunk, így abszolút aktuális volt Bősze Ádám szórakoztató és egyben ismeretterjesztő előadása szerdán este a Keresztury Városi Művelődési Központban. A téma nem más, mint a Bécsi Filharmonikus Zenekar újévi koncertjeinek története volt.

Mozsár Eszter

Fotó: Mozsár Eszter / Zalai Hírlap

A kiváló zenetörténész és televíziós műsorvezető elegáns szürke zsakettben jelent meg, aminek azonnal el is magyarázta az alkalomhoz illő viselését, ugyanis a bécsi filharmonikusok mindig így lépnek fel. A napszakot jelzi, miszerint az újévi koncert egy napközbeni esemény, mondta a zenetörténész.

Fotós: Mozsár Eszter / Zalai Hírlap

A hallgatóság természetesen az újévi koncertek hagyományát, indulását is megismerhette az Umcacca című zenés-műsoron esten. Világszerte 90 országban közvetítik, több mint egymilliárd ember láthatja. A dolog érdekessége éppen az, hogy az évente a Wiener Musikverein Aranyterméből közvetített világhírű esemény elődje egyáltalán nem a szó szoros értelemben vett békebeli időkből, vagy a monarchia idejéből származik. Ezt jogosan gondolhatnánk elsőre, mivel a négy Strauss (id. Johann Strauss, ifj. Johann Strauss, Josef Strauss és Eduard Strauss) darabjai hangzanak el. Az első bécsi újévi koncertet 1941-ben adták, a háború ideje alatt Klemens Crauss vezényletével. Illetve még előtte, 1939-ben szerveztek egy jótékonysági szilveszteri koncertet a háborúban megsebesült vagy elesett katonák családjait segítendő. Klemens Crauss javaslatát – aki egyébként két évet leszámítva haláláig vezényelte a konceret – eléggé fanyalogva fogadta a zenekar, a valcereket nem tartották annyira elegánsnak. A dolog másik pikantériája, hogy ennek a „fasiszta találmánynak”, azaz az újévi bécsi koncerteknek főhőse, a keringőkirály Strauss egy budai zsidó leszármazottja volt. Valami csoda folytán ez az esemény mégis legendává nőtte ki magát, s azóta is milliókat szögez a képernyők elé (a szerencsések személyesen vesznek részt). Az előadás elengedhetetlen része, amikor a karmester a közönség tapsát vezényli. Idén Franz Welser-Möst (2011-ben és 2013-ban is) osztrák karmester vezényelt, aki 1998 óta dolgozik együtt a Bécsi Filharmonikusokkal. 2004-ben pedig újabb jótékonysági rendezvénnyé változott a koncert, akkor 115 ezer eurót gyűjtöttek össze az indiai-óceáni cunami károsultjainak javára. 2021-ben biztonsági intézkedések miatt üres székeknek játszott a zsakettes zenekar.

Bősze Ádám mint kiugrott szerzetes maga is azzal magyarázta minden klasszikus zene, koncert báját és fenségességét, hogy kicsit talán a katolikus misék szertartásához hasonlít. A Bartók Rádióból jól ismert zenetörténész saját életéből vett sztorikkal, anekdotákkal színesítette az amúgy is élvezetes előadást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában