Arany Tekercs-díjat kapott Szabó Zsolt Szilveszter

Már a „Köpni kell!” – Az underground zene és a magyar film című esszé bevezetője is beszédes: „A hazai indie zenei szcéna szereplői a hetvenes-nyolcvanas évektől számos alakban előfordultak a honi filmekben. A legizgalmasabbak ezek közül nem azok az együttműködések voltak, amikor a zenészeknek testhezálló részfeladatokat kellett ellátniuk. Sokkal inkább azok a művek, melyekben – részben vagy teljesen – ki kellett lépniük valós szerepükből, és ezzel el kellett hagyniuk komfortzónájukat”.

S hogy még többet eláruljunk, csupán néhány az írás címkéi – s persze tartalmi kínálatának szereplői – közül: A.E. Bizottság, Cseh Tamás, Hobó, Jancsó Miklós, Kispál és a Borz, Lovasi András, Másik János, Szomjas György, Tarr Béla, Tímár Péter, Xantus János, vagy épp a Csinibaba, az Eszkimó asszony fázik s a Kopaszkutya.

Utóbbi az elemzés kiinduló és záróeleme, Szabó Zsolt Szilveszter sommázatából idézve: „A Kopaszkutya filmbéli története és a mű valós kultusza egyaránt azt példázza, hogy a hitelesség önmagában nem a siker garanciája. Viszont lámpásként világítva mutat utat és példát sok-sok generációnak. Megmutatja, hogy nem a kompromisszumok tengere a szabadság és az igaz művészet kibontakozási terepe. Az igazi fejlődés, a valós progresszió mindig a járatlan utat választva tör előre. És ez korok, rendszerek, politikai diskurzusok felett áll”.

A Filmtekercs.hu tavaly ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Annak idején lelkes egyetemisták és bölcsészek indították, a portál azóta is filmekkel, sorozatokkal, illetve az ezekhez kötődő irodalmi alkotásokkal foglalkozik. A tavalyi kategóriagyőztes elemzést a múzsa csókja mellett az hívta életre, hogy 2021-ben negyven esztendős lett Szomjas György Kopaszkutya című alkotása, a „részben fiktív, de valós elemeket is használó zenés filmlegenda”, mondja Szabó Zsolt Szilveszter, akit a szakportál – amelynek 2017 óta állandó szerzője – felkért, hogy ez alkalomból írjon egy nagyobb lélegzetvételű elemzést a magyar film és a hazai underground (vagy ha tetszik: alternatív) zene kapcsolatáról.

A szerzőnek – életkorából fakadóan – több mint negyven éve van e munkában, hiszen ifjúkorától szereti ezt a zenei stílust, s persze a magyar filmeket, különösen pedig azokat, amelyekben e két művészeti ág találkozik, egybeforr. Nézte és hallgatta is ezeket rendesen. Most pedig…

– Több hétig dolgoztam ezen a cikken, persze az élményeimből, emlékeimből táplálkozva, emellett folyamatosan búvárkodva, hogy a dátumok, címek és nevek pontosak legyenek – mondta lapunknak a díjazott alkotó. – Minden percét élveztem e munkának. Kétgyermekes családapaként, a főállásom mellett gyakran éjszaka foglalkoztam a cikkel, a legnagyobb múzsám pedig természetesen a határidő volt.

Szabó Zsolt Szilveszter szerint van egy folyamatos oda-visszafeleselés, ha tetszik interakció a magyar zene és film között, s ahogyan változik a hazai zeneipar, arra reflektál a mozgókép is, így hát a mai magyar közönségfilmekben fel-feltünedeznek az indie vagy alternatív szcénából zenekarok. Az együttműködésből pedig sokszor csoda – de legalábbis sokak által kedvelt, dúdolt, ismert – sláger születik.

A közelmúltbéli példák erre a Blahalouisianától a Margaret Islandig terjednek, amelyek a mozgóképekhez is hozták magukat, indie, független – és még sorolhatnánk a jelzőket – muzsikával lepve meg a mozirajongókat.

– Az elmúlt majdnem fél évszázadban rengeteg alternatív zenész került közel a filmhez – folytatta Szabó Zsolt Szilveszter –, akár

„háttérmunkásként”, de sokszor szinte sorsszerű összefonódások is felfedezhetők. Bódy Gábor például fiatalon elhunyt underground – vagy ha úgy tetszik: avantgárd – filmes volt, akinek alkotásaiban szintén tragikus sorsú alternatív zenészek tűntek fel, például Méhes Marietta vagy az Albert Einstein Bizottság, s ugyanez igaz Xantus János Eszkimó asszony fázik című 1984-es mozijára is. Van, hogy a sorsok összefonódnak, vagy hasonló rajzolatot mutatnak.

A díjazott szerző szerint a hazai, alternatívként emlegetett filmek többsége – a sor élén, persze, a Kopaszkutyával – visszaadja a 80-as, 90-es évek magyar valóságát, amely olykor gyomorszaggatónak hat, de: akár még ma is aktuális, „nem tud megöregedni”, az ezekhez született (film)dalokkal együtt.

Példa erre az Európa Kiadó Mocskos idők című szerzeménye, amely tavaly egy nagysikerű HBO-sorozat főcímzenéje lett, az Ivan & The Parazol pedig szintén 2022-ben „bivalyerős feldolgozást készített” ebből, bizonyítva: elképesztően hat ez a dal a mai Magyarországon is.

„Hallgassunk” is bele, persze – a műfaji kötöttségek miatt – csak írásban: „Helló baby, te nyomorult állat! Soha nem akartam különbet nálad! Elállom az utad és megszerezlek! Hihetetlen, hogy nem szeretlek. Nem szeretlek, nem szeretlek, de hogyha eltűnsz, megkereslek! Baby, baby te nyomorult állat! Soha nem akartam különbet nálad!”

Ezek után újságíró legyen a talpán, aki nem kérdezi meg karácsonyi időben (hiszen a beszélgetés akkor készült): akkor nálatok a Reszkessetek betörők nem játszik?

– Van véleményem a filmről – fogalmazott Szabó Zsolt Szilveszter –, de nem akarom bántan. Örök esztétikai alapelv, hogy a tömegfilmeket és az úgynevezett szerzői filmeket nem szabad összevetni, mert nem is lehet a kettőnek azonos az értékelési szempontrendszere, s persze szükség van a könnyebben befogadható művészetre is. Ám nem titkolom, amíg kisebbek voltak a gyerkőcök, mi is megnéztük, de most már, hogy az ízlésük formálódik, érik, egészen másfajta alkotásokat keresünk.