Thúry György Múzeum

2022.12.21. 12:30

Szentcsaládjárás és regölés – halványodó karácsonyi népszokások Zala megyéből

A nagykanizsai Thúry György Múzeum Fő utcai kiállítóhelye legközelebb január 18-án, szerdán fogadja a látogatókat, Gyanó Szilvia néprajzkutató-muzeológus az interneten keresztül elevenít fel néhány, karácsonyhoz kötődő hagyományt.

Benedek Bálint

Forrás: Hohl Zoltán

Az egyik ilyen a szentcsalád-járás (szentcsalád kilenced) dramatikus elemeket tartalmazó, a 20. század elején megalkotott vallásos népszokás, mely karácsony előtt 9 nappal kezdődik.

Forrás: Hohl Zoltán

– A Szent család szálláskeresésére emlékezve 9 család jelentkezett, hogy felváltva szállást adjanak a Szent családot ábrázoló képnek – mesélte. – Néhol röviden eljátszották a szálláskeresést is, esetleg égő gyertyával a kezükben vonultak az utcán a következő állomásig. A képet többnyire az asztalra helyezték, mellette gyertyát gyújtottak, énekeltek, imádkoztak, gyakran egész éjszaka virrasztottak felváltva a családtagok. Az ájtatosság terjedését egyházi kiadványok is segítették a 20. század első felében, és szinte minden településen kialakult a szálláskeresés sajátos, helyi változata. A házról házra járó, megszentelt képet egy-egy előénekes asszony őrizte saját otthonában. A 20. század végére már inkább csak idős asszonyok végezték az ájtatosságot, nagyrészt magányosan, saját otthonukban. Az ezredforduló után több helyen újjáélesztették, így manapság újra közösségi keretek között zajlik a szálláskeresés. A Szent családot ábrázoló képet, melyet tavaly gyűjtöttem Balatonmagyaródon, ki is raktuk a Varázsos rendhagyás kiállításban. Az ábrázolástípus gyakoriságát mutatja, hogy azóta többen jöttek oda hozzám – nemcsak Zalában, Somogyban, de még Veszprémben is –, hogy ugyanilyen képpel végezték a szentcsaládjárást fiatal korukban.

Forrás: Hohl Zoltán

És van más is: „Haj, regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy uristen” – jegyezte le Sági János a szentpéterúri regölés jellegzetes refrénjét 1904-ben: A fiúk karácsony táján sorra járták a falu házait és a szomszédos falvakat, hogy jót kívánó énekeikkel egy kis ajándékot szerezzenek. Négyen álltak össze: egyiknél a duda, másiknál a furulya, a harmadiknál a láncos bot, a negyediknél a csengő volt. Ezekkel az instrumentumokkal kísérték az éneket.

Forrás: Hohl Zoltán

– A regölés archaikus elemeket őrző, termékenységvarázsló jellegű, ünnepet köszöntő dramatikus népszokás – fogalmazott Gyanó Szilvia. – A ”regö rejtem” kifejezést a ’rejt’, azaz ’varázsol’ igével magyarázza a szakirodalom. A szokás középkori énekmondó hagyományokat is megőrzött a 20. század közepéig. Elsősorban karácsony másnapjához, István-naphoz kötik, de Zalában többnyire már karácsony előtt megkezdték. Kiskanizsán Luca napja után indultak regölni és eltartott egészen újévig, míg minden házba betértek. A rigmusokban a gazdát dicsérték és gazdagságot, bőséget kívántak neki.  Kerecsényi Edit 1952-es és 1954-es gyűjtésének köszönhetően tudtunk bemutatni a Varázsos rendhagyás – Jeles napok Dél-Zalában kiállításban egy rézcsengővel ellátott „regölő” botot és egy díszbotot. Utóbbi egy faragott, viszonylag rövid bot, vastagabbik részén borjúbőr „furkóval”. Egy Billege nevű pásztor készítette Kilimánban a 20. század elején. Kiskanizsán a gyerekek szokták elkérni regölni és betlehemezni. Regöléskor is, betlehemezéskor is az szokta vinni, aki legelöl megy. A kezükre egy bőrszíj segítségével fűzték és úgy vitték. A csengős regölő bot a kiskanizsaihoz hasonlóan regöléshez és betlehemezéshez is használatos volt. Nagykanizsa városában jártak vele tizenéves fiúk regölni, betlehemezni, hogy egy kis pénzt keressenek. Markó Imre Lehel és Muczer Marianna leírásaiból ismert, hogy az 1960-as években még regöltek Kiskanizsán. Még én is tudtam regölés-szöveget gyűjteni a somogyi Táskán egy évtizeddel ezelőtt. A Gyenesdiási Dalárda tagjai egyébként most is évente regölnek. Régi gyerekkori hagyományaikat elevenítették fel az idősebbek. Felkeresték a környék intézményeit is január elején, hogy mindenféle jót kívánjanak nekik, a modern korban például sikeres pályázatokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában