Jézus ma is velünk van…

2022.11.29. 19:30

Az első karácsony előtt a menny közel jött a földhöz

„Isten kegyelméből itt lehetünk együtt, s közösen készülhetünk Jézus Krisztus születésére, amiért hálát adunk a mi szerető Urunknak” – fogalmazott Péntekné Vizkelety Márta református lelkipásztor, amikor múlt vasárnap lángra lobbantotta Hévíz adventi koszorúján az első lila gyertyát.

Péter B. Árpád
Az első karácsony előtt a menny közel jött a földhöz

Az első adventi gyertyát Péntekné Vizkelety Márta és Papp Gábor lobbantotta lángra a Festetics téren

Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A lelkész arról beszélt: az első karácsony előtt a menny közel jött a földhöz, Isten kijelentései pedig küldöttei, az angyalok által megszaporodtak. Péntekné Vizkelety Márta kiemelte: Jézus ma is velünk van, és ebben az adventben is bennünket keres.

– Lélek által szeretne megszületni mindannyiunk életében és szívében, hiszen az a célja, hogy őt hordozó emberek legyünk – fogalmazott a lelkipásztor. – A neve is azt jelenti: szabadító, hiszen Isten azért küldte a fiát a világba, hogy mindannyiunk megváltója legyen.

Péntekné Vizkelety Márta úgy folytatta, bűneink miatt mindannyian elvesznénk, elkárhoznánk, de Isten azt akarta, hogy megmeneküljünk. „Az Úr az ő végtelen szeretetéből küldte el Fiát hozzánk, hogy ő megszabadítson minket bűneinkből, meghaljon értünk a Golgotán, s aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen” - mondta.

A gyertyagyújtás után Papp Gábor polgármester azt mondta: a közös adventi várakozás erősíti a város közösségét.

– Ezekben a nehéz időkben főleg a közösség összetartása, együttgondolkodása és maga a hit, a remény s a várakozás fontos számunkra – szögezte le a városvezető. – Igy vezetjük a várost, így akarunk élni, s ebben a szellemiségben szeretnénk átadni településünket az utódainknak. Ezt szeretnénk üzenni magunknak és kifelé is, azoknak, akik Hévízre látogatnak, legyenek azok kül- vagy belföldi vendégek.

Az első gyertya meggyújtása után a Szentlélek-templom Ardens Ignis kórusa adott ünnepi műsort a Festetics téren.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában