Lezárult a nevezés

2022.08.11. 19:30

Több mint nyolcvan film érkezett a 18. Göcsej Filmszemlére

Szerdán lezárult a 18. Göcsej Filmszemle nevezési határideje. Idén több mint nyolcvanan jelezték részvételi szándékukat és küldték el alkotásaikat a Zalaegerszegi Televízió részére.

Mozsár Eszter

A fődíjat tavaly Somossy Barbara (balra) Ha van még idő című hatperces etűdje kapta

Forrás: Pezzetta Umberto / ZH-Archívum

Az ország egész területéről, sőt még a határon túlról is érkeztek pályaművek a felhívásra, tájékoztatta lapunkat Miklós András stúdióvezető, az idén immáron nagykorúvá érett rendezvény főszervezője. Az alkotók idén is a három megszokott kategóriában – kisjátékfilm, dokumentumfilm és filmetűd - nevezhettek. Mellettük heten jelentkeztek az ifjúsági kategóriába, aminek kikötése csupán annyi volt, hogy 18 évesnél nem lehettek idősebbek, valamint szabad volt a téma- és technikaválasztás. A pályaműveket a regisztrációt követően a televízió tárhelyére kellett feltölteni, a megadott linken keresztül.

A Göcsej Filmszemle 2005-ben indult el Lovass Tibor, a ZTV volt ügyvezetője és Szalay Annamária, a Médiatanács néhai elnöke kezdeményezése nyomán. Eleinte a Zalaegerszegi Televízió stúdiója adott otthont a vetítéseknek, ám később a zalaegerszegi Art moziba költözött a szemle. Szalay Annamária 2015-ös halála óta a rendezvény az ő emléke előtt is tiszteleg.

– A napokban megkapja a háromtagú zsűri a filmeket. Győztes csapaton nem változtatunk, így ezúttal is a filmszemle alapítója, a televízió egykori ügyvezetője, Lovass Tibor, valamint Koltay Gábor filmrendező és a Fontana Filmszínház nyugalmazott igazgatója, Szaknyéri András értékeli az alkotásokat – tájékoztatott Miklós András. – Minden évben nagyon erős a dokumentumfilmes felhozatal. Hangsúlyozni szeretném, a rendezvény színvonalát dicséri, hogy a kis költségvetésű, saját maguk által finanszírozott amatőrök ugyancsak minőségi mozgóképeket készítenek, akár a támogatottak.

A tavalyi díjazottak

Fődíjas film: 
Somossy Barbara: Ha van még idő

Dokumentumfilmek:
1. Bácskai Gabriella - Dányi Lajos: Citromsziget
2. Zajti Ferenc: Autóstoppal a szabadság felé
3. Kovács István: Az Ispotály - Szárnyak Sorsa

Kisjátékfilmek:
1. Németh Kende Bertalan: SOS SMS
2. Dóczé Péter: Dilemma
3. SVUNG - Bécsi Magyar Színkör: E-mail szerelmeseknek

Filmetűdök:
1. Farkas Péter: Vadváltó
2. Agárdi Gábor - Miskolci Rolland: Szalonspicc
3. Zajti Gábor: Továbbadott örökségünk - A baki Falutéka

Ifjúsági filmek:
1. Ujvárosi Áron: KaranTÉBOLY
2. Szabó Zoltán Bendegúz: Brave New World
3. Báló Andor: Bárcsak

A vetítésre beválogatott, díjazott filmeket október 8-án, szombaton reggel 9 órától láthatja a nagyközönség az Art moziban, az esti ünnepélyes díjátadást követően pedig a zsűri által legjobbnak ítélt fődíjas művet nézhetik meg. A kategóriák első három helyezettje, s a fődíjas alkotó is pénzjutalomban részesül. A Göcsej Filmszemle támogatója a Nemzeti Filmintézet.

Korábbi cikkeink:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában